• CSALÁDI TÖKFARAGÓ VERSENY ÉS KIÁLLÍTÁS A NAPKÖZIBEN

          • Készítsd el otthon egyedi töklámpásodat, majd hozd el október 23-27. között az iskolába. A név nélkül kiállított alkotásokat egy tanárokból és tanulókból álló zsűri fogja értékelni. Helyezések helyet legkategóriában lehet babérokat gyűjteni – mint például a leghumorosabb, a legijesztőbb, a legötletesebb, legvagányabb... töklámpás.

            Várjuk az alkotásokat! 
            Jó munkát, jó szórakozást kívánunk!

          • Íjászkodik, nem is akármilyen szinten.

          • A 4.B osztályba járó Potocki Regina nem mindennapi sportot űz. Családjával az íjászat örömeinek hódol. Szlovákia szerte különböző, - egyre komolyabb versenyeken vesz részt, amelyekről rendszerint a jól kiérdemelt érmekkel a tarsolyában tér haza. Az íjászversenyek általában erdőkben, várakban kerülnek megrendezésre, így a körülmények adottak a tehetséges íjászok számára, hogy valósághű, 3D-s állatcélokra lőjenek. Regina élvezi e nem mindennapi sportág adta kihívásokat, s a jövőben egyre több versenyen kíván részt venni, majd azokon sikeresen helytállni.

          • Kétnapos konferencia Pozsonyban a nemzetiségi iskolákat érintő változásokról

          • Az Országos Közoktatási és Ifjúsági Intézet (NIVAM) a Szlovák Köztársaság oktatásügyi, tudományos, kutatási és sportminisztérium együttműködésével 2023. október 12., 13-án kétnapos konferenciát tartott Változások a tanításban a nemzeti iskolákban címen. A konferencia fő témája az új Állami pedagógiai program, amely szerint 2026 szeptemberétől fognak tanulni az ország valamennyi alapiskolájában. A reform célja egyértelmű: olyan műveltséget, tudást és felkészültséget szerezzenek a tanulók, melyre képesek lesznek építeni a fénysebességgel változó világunkban. A szakmai találkozóra bemutatókkal, workshopokkal, beszélgetésekkel és gyakorlati tapasztalatok megosztásával készültek az előadók. Az iskola vezetése is részt vett a konferencián, mert fontosnak tartja az időben elkezdett tervezést és felkészülést.

          • Ifjú Szivek Táncszínház: Kakukktojás 2

          • Időpont: 2023. október 20. 

            Helyszín: Zselíz, Művelődési Otthon

            Ez a rendezvény az Alsó Garam-menti Fejlesztési Partnerség sikeres pályázatának köszönhetően a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

            Vďaka úspešnému projektu OZ DRP podujatie je „Realizované s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostných menšín“.

             

          • NYELVEK EURÓPAI NAPJA A COMENIUS GIMNÁZIUMBAN

          • A NYELVEK EURÓPAI NAPJA alkalmából a hagyományokhoz híven a Comenius Gimnázium idén is megrendezte a sokféle kompetenciát igénylő, a tanulók körében rendkívül népszerű vetélkedőt. A rendezvényen két kilencedikesekből álló három fős csapat képviselte iskolánkat. Köszönjük a meghívást. Nagyon jól éreztük magunkat, örömmel jövünk jövőre is.

          • Ex Libris rajzpályázat - Galgóc

          • 2023. október 5-7-én az UNESCO égisze alatt 19. alkalommal rendezték meg Galgócon (Hlohovec) az Ex libris Biennálét. Az „Erdők, hegyek, magaslatok körülöttünk" nemzetközi képzőművészeti versenyre 15 országból 1604 pályamunka érkezett. A zsűri végül 75 díjat ítélt oda a gyerekeknek. Duba Orsolya VIII. osztályos tanuló a Zselízi Városi Könyvtár díját vehette át e rangos kiállításon. Felkészítő pedagógusa Mgr. Baka Zsuzsanna

                                                                                                                                      A kiváló eredményért gratulálunk!

          • Így emlékeztünk meg az aradi vértanúkról Zselízen

          • Október 6-án rendhagyó irodalomórák keretén belül emlékeztünk tanulóinkkal az aradi vértanúkra. Zselízen a lakosság a Hősök Emlékkertjében álló 1848/49-es kopjafánál koszorúzással és néma főhajtással tisztelegett az 1849. október 6-án kivégzett aradi mártírok emléke előtt.

          • Tanulmányi kirándulás a Panthera parkban

          • Negyedikeseink ellátogattak Tőrébe a PANTHERA PARKBA, mely szeptemberben nyitotta kapuit a nagyközönség számára. A tulajdonosok szerint ebben a parkban található Európa legtöbb macskaféle ragadozója. 85 állatfaj több mint 500 egyedét csodálhatták meg a gyerekek.

        • MEGHÍVÓ
          • MEGHÍVÓ

          • A ZSELÍZI ALAPISKOLA, valamint az alapiskola mellett működő SZÜLŐI SZÖVETSÉG vezetése szeretettel meghívja Önt a 2023/2024-es tanév  össz-szülői értekezletére.

            Időpont: 2023. október 4. (szerda), 1600

            Helyszín: az iskola étterme

             

            Vendégeink:

            Ing. Juhász András - Zselíz Város polgármestere

            Ing. Csenger Tibor - Nyitra megye alelnöke

             

            Kérjük, tiszteljen meg bennünket érdeklődésével!

             

                                 Ing. arch. Puksa Andrea                                                      Ing. Máté Anikó

                                      a SzSz elnöknője                                                              iskolaigazgató

          • A Zselíz környéki kisdiákok is megkapták a rákóczis ösztöndíjakat

          • A zselízi célalap területén 2023. szeptember 28-án a Magyar Házban került sor a beiratkozási ösztöndíjak kiosztására, ami a Rákóczi Szövetség Magyar Iskolaválasztási Programjának keretén belül valósult meg.

            A 10 ezer forint értékű magyar iskolaválasztást elismerő ösztöndíjat azok a szülők vehették át, akik a zselízi, a csatai, a nagyölvedi, a nagysallói, a farnadi, a garamsallói, a sárói vagy az érsekkétyi alapiskola valamelyikébe íratták be gyermeküket. A rendezvény házigazdája a Zselíz és Vidéke Célalap vezetője, Mácsadi János és a zselízi Alapiskola igazgatónője Máté Anikó volt.

            A zselízi elsősök tehetségét bemutató rövid műsor után Csáky Csongor a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntötte a szép számban megjelent szülőket és gyermekeket, majd Csenger Tibor Nyitra megye alelnöke, Czimbalmosné Molnár Éva a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság Felvidékért felelős főosztályvezetője és DrSzabó Tibor Martonvásár polgármestere szólt a jelenlévőkhöz.

            A köszöntők után a gyermekeknek és az őket kísérő szülőknek személyesen Csáky Csongor, az ösztöndíjat ajándékozó Rákóczi Szövetség elnöke adta át a borítékokat.

          • Kreatív mesefoglalkozás Benyó Erzsébet meseterapeuta, mesemondóval

          • A népmese gyöngyszem, kincs, őseink hagyatéka, szeretik a gyerekek és a felnőttek is egyaránt. Szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján ünnepeljük a magyar népmese napját. Ezen a napon minden népmesét szerető gyerek és felnőtt megkülönböztetett tisztelettel fordul mind a magyar, mind más népek meséi felé.E jeles napról egy kicsit korábban, szeptember 26-án mi is megemlékeztünk. Benyó Erzsébet meseterapeuta, mesemondó repítette a képzelet csodás világába az alsó tagozatos tanulóinkat és a tanító néniket.

          • Raj Krisztián (VIII.) 1. helyet ért el sakkversenyen

          • 2023. 9. 16-án sakkversenyt rendeztek Oroszkán. Nyitráról, Léváról, Perbetéről, Nyergesújfaluból, Oroszkáról, Zselízről érkeztek felnőtt és gyermek versenyzők. 7 játszmát játszott mindenki. Raj Krisztián a kategóriájában az 1. helyet szerezte meg.

            Gratulálunk!

        • Fitness délelőtt Béres Alexandrával
          • Fitness délelőtt Béres Alexandrával

          • Közös átmozgató délelőttre hívta és várta az érdeklődőket a Torma Gábor Egyesület szeptember 9-én a zselízi sportpályára. Az ingyenes rendezvény sztárvendége Béres Alexandra fitnesz világbajnok volt, aki egy órán át tette próbára a vállalkozó kedvű résztvevők erejét és állóképességét. Őt követték a helyi és környező településeken működő csoportok képviselői, akik különböző torna irányzatokat bemutatva mozgatták még két órán keresztül a legkitartóbbakat. rendezvény szervezésében és programjában közreműködtek az alapiskola diákjai és pedagógusai is. Úgy tűnik, a közös sportban összeadódnak az energiák! Az égiek velünk voltak, jobb időt kívánni sem lehetett volna. Minőségi kikapcsolódásban lehetett része minden résztvevőnek.

          • Raj Krisztián (VIII.) 3. helyen végzett a sakkversenyen

          • 2023. szeptember 9-én a Bátorkeszi Sakk Klub szervezésében került sor a 14. EuroPRESS Kupa - Kráľ Klaudia Emlékversenyre. A 23 sakkozó Győrből, Dorogról, Nyergesújfaluból, Pilisvörösvárról, Perbetéről, Bátorkesziről és Zselízről érkezett. Mindenki 7 játszmát játszott. Raj Krisztián a 7-ből 5 játszmát megnyert, így a 3. helyen végzett.

            Gratulálunk!

        • Tisztelt Szülők!
          • Tisztelt Szülők!

          • Mint arról bizonyára Önök is értesültek, a „Szülőföldön magyarul” programban az 2023/24-es évre szóló nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz támogatást igénylő, jogosult pályázók számára a kifizetés 2023. szeptember 4-ével megkezdődött.

            Tájékoztatjuk Önöket, hogy a KIFIZETÉS FOKOZATOSAN, TÖBB ÜTEMBEN TÖRTÉNIK, MERT MÉG FOLYIK AZ ADATFELDOLGOZÁS ÉS A BETHLEN GÁBOR ALAPKEZELŐ ZRT. ÁLTALI EGYENKÉNTI JÓVÁHAGYÁS.

            Kérjük az érintettek, a szülők türelmét, valamint azt, hogy vegyék figyelembe a fentieket és ebben az ügyben feleslegesen ne kérdezzék sem az SZMPSZ adatfeldolgozóit, sem a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. dolgozóit, mert állandón ismétlődő telefonon való érdeklődésükkel akadályozzák felelősségteljes munkájukat, és ezzel hátráltatják a kifizetések ütemtervét.

            Üdvözlettel: SZMPSZ 

            Komárom, 2023. szeptember 07.

             

          • Fát ültettek az elsősök

          • Az iskola legkisebb „csemetéi”, az első osztályosok abból az alkalomból, hogy az iskola tanulóivá váltak, az iskola játszóterén elültették az elsősök fáját. A környezettudatos életmód, a természetvédelem szem előtt tartása mellett a gyerekek kilenc éven át gondozhatják majd saját fájukat.

          • TANÉVNYITÓ!

          • 2023. szeptember 4-én reggel 8 órakor ünnepélyes tanévnyitóval indult a 2023/2024-es tanév intézményünkben. Eredményes, szép pillanatokkal teli tanévet kívánunk mindenkinek!

          • Kedves Szülők, Iskolabarátok!

          • Amennyiben módjukban áll támogatni a szeptember 9-én megrendezésre kerülő közös átmozgató délelőttünket, szívesen fogadunk gyümölcsadományokat. Bármilyen mértékű, támogatást szívesen veszünk és elfogadunk. A felajánlásokat szeptember 7-én és 8-án (csütörtök és péntek) 7:00 és 14:00 óra között lehet leadni az alapiskola konyhavezetőjének.

            Köszönjük előre is a segítségüket! Minden érdeklődőt szeretettel várunk a sportdélelőttre.

    • Kapcsolatok

      • Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola, Komenského 1, Želiezovce - Zselíz
      • 0910 522 205, +421 x 367711124
      • Riaditeľstvo - Igazgatóság: 0903 532 850
        Sekretariát - Titkárság: 0910 522 205, +421 x 367711124
        Jedáleň - Étterem: 0918 130 833, 0902 160 260
      • Komenského 1
        937 01 Želiezovce
        Slovakia
      • Ing. Anikó Máté
      • Mgr. Zuzana Sokolová
  • Fényképalbum

      semmi megjeleníthető adatok