Kevermes

         Sok táborban megfordultam már életem kemény 15 éve alatt. Mindig  szereztem új barátokat, kapcsolatokat, emlékeket. Kevermes is sok új élménnyel szolgált, s meg kell mondanom, kellemesen csalódtam. Amikor valami új előtt állok, amiről szinte semmit sem tudok, mindig el kezdek gondolkozni, hogy vajon milyen lesz a szállás, az odaérkező társaim, az ennivalók, a programok meg mi egyéb. Sokat tudnék mesélni a táborról, oldalakat tudnék írni, de talán sikerül egy kicsit kurtábbra fognom.

         Kevermes és a mi városunk, Zselíz kicsit messze van egymástól. Ez a kicsi annyit tesz, mint 362 km. Ez alatt az út alatt sok időm volt várakozni, gondolkozni vagy éppen arra gondolni, hogy haza akarok menni. Ez a kellemesen szörnyű izgulás akkor maradt alább, amikor Lőkösházán Vili bácsi és Zoli bácsi elénk jöttek, s azzal a kedves kérdéssel fogadtak, hogy csaknem táborozni jönnek? Először nem értettük mit szeretnének, de a csomagjainkat szívesen adtuk át nekik. Majd mikor beléptünk a Jókai utca 14. szám alatt álló ház kapuján... mintha mesevilágba léptem volna. Kint az utcán tombolt a meleg, a vonat zörgése még mindig fülemben zakatolt, az udvarban pedig kellemes hűs és csend fogadott. Miután csomagjainkat leraktuk, finom krumplipaprikás, vagy ahogy mi ismerjük, paprikás krumpli várt ránk. Az út fáradalmát nem tudtuk igazán kipihenni, de szerintem nem is lett volna kedvünk rá, hisz a színes programok mindig lefoglaltak. Az első este a kürtöskalács sütést vártuk leginkább. Csocsózni is nagyon szerettünk volna, de nem csak mi, szóval aznap nem jutottunk hozzá aznap. Viszont a kürtöskalács abszolút pótolt. A tűz körül még a bogarak sem rohamoztak és még meleg is volt. Este szépen átballagtunk a fiúkhoz esti mesére. Danika a Rátóti csikótojást mesélte nekünk. Már azelőtt is ismertem ezt a mesét, gondolom mindenki más is, de Danika előadásában kész élmény volt hallgatni. A következő nap egy előadás várt ránk a migrációról. Őszintén megmondva, nem nagyon érdekelt a migráció, viszont tanultam újakat is, szóval megérte. Minden nap tanultam valami újat. Vegyük csak a hét bármely napját is. Szombaton túrázni voltunk, mely a közeli erdőben kezdődött és a szántóföldek mentén egészen a bányatavakig vitt minket. Laci részletesen bemutatott mindenféle növényt, madarat, bogarat. Nagyon sok növény nevét tudtam meg, melyeknek igen csak örültem, ugyanis sokszor fotózom olyan  virágot, aminek nem tudom a nevét. Így viszont megtudtam, hogy a szép sárga virágot orbáncfűnek hívják. Vasárnap délután ebből a hosszú túrából verseny volt. Először a kertben elrejtett növényeket kellett megkeresni, és felismerni. A mi csapatunk, ahogy a tábor végéhez kiderült, a harmadik helyet érte el. A vasárnapunk nem csak a verseny miatt volt nagyon jó, hanem a bőrművesség miatt is. Kinyó Mónika segítségével megtanulhattunk az árral bánni, és szebbnél szebb karkötőket gyártani. A hétfői napra is jutott olyan program, ami nagyon nagy kézügyességet igényel, mégpedig a fafaragás. Sajnos nem sikerült semmi szépet faragnom, mert mindig letörött valahonnan egy kis darab, és nem vagyok az asszimmetria híve. Egy idő után kénytelen voltam föladni a faragást. Még aznap este íjászversenyt tartottunk. A legügyesebbnek Krisztián bizonyult, aki több, mint 30 ponttal nyert. Nyomában, csak egy két pont veszteséggel Bence állt, akit végül Anikó követett. Az ő nyereményük egy-egy csoki volt. A hétfői napunk körül belül ennyi volt, korán kellett aludni mennünk, ugyanis másnap Ópusztaszer várt ránk. Ott megtekinthettük a Feszty körképet, amely óriási méreteivel, és gyönyörűen kidolgozott részleteivel mindenkit ámulatba ejtett. A festmény megtekintése után a közeli csárdában ebédeltünk. Miután elköltöttük a gyümölcslevest és a kirántott sajtot, visszasétáltunk a parkba, ahol egy bemutató várt ránk egy jurtában és a környékén. Láthattuk, hogy nomád őseink hogyan éltek, hogyan harcoltak. Egész napunkat Ópusztaszeren töltöttük. Ez volt az egyik legjobb nap a számomra. Bejártuk szinte az egész parkot, parasztházakat nézhettünk meg, szélmalomba mászkálhattunk és még sok minden másra is volt lehetőségünk. Este hat órára viszont már Szegeden kellett lennünk, ahol a vacsoránk várt ránk. A Bajor sörözőben láttak minket vendégül. Az estebéd után ismét egy kis séta várt ránk. A séta után végre elindultunk hazafele. A fárasztó nap után nagyon megörültünk ennek a hírnek. Miután elfoglaltuk a helyünket a buszon, egyenes út vezetett haza, ahol aztán az esti mese után egy jó nagy szunyókálás várt ránk. A hatodik nap, tehát szerdán Szarvasra mentünk az arborétumba. Itt egy makettparkot tekinthettünk meg, amely Magyarország nevezetes épületeit ábrázolta kicsinyített változatban. Talán ez a nap volt a legmelegebb az egész héten, azonban az ebédünk után az arborétum kellemes árnyékkal szolgált, ahol hatalmasat sétáltunk. Sok érdekes növényt láthattunk itt is, mint a túránkon, és sok új dolgot tanulhattunk meg. Az egész délutánunkat Szarvason töltöttünk, s csak vacsoraidőben indultunk el Gyulára. Viszont még volt egy kis kitérőnk Kondoroson, mégpedig a csárdában. Ez az épület az egész megye legnevezetesebb épületei közé tartozik, s több száz éve áll. Miután megnéztük a kiállítást a csárdában, és pózoltunk egyet Vili bácsi fényképezőjének, korgó gyomorral utaztunk tovább Gyulára. Ismételten este értünk haza, s az esti mese után, melyet Angéla néni lágy hangján hallgathattunk meg, mély álomba szenderedtünk. A csütörtöki nap ismét kirándulni mentünk, mégpedig Lőkösházára, a Bréda kastélyba. Az egy évvel ezelőtt még romosan álló kúria mára már visszanyerte szépségét, s a világ legegyedibb színhelyei közé tartozik. Ugyanis Európában ez az első hely, ahol állandóan láthatunk fényfestést. Mi erről egy kisfilmet tekinthettünk meg. Nem lehettem még részese fényfestésnek a valóságban, viszont már a videó is nagyon tetszett. Miután megtekintettük a kastélyt, utunk Gyulára vezetett, a várba. Ahogy körbevezettek minket, Vili bácsi azt a kérdést vetette fel, hogy vajon mennyi lépcsőfok van fel a toronyba. Erre mindenki megindult felfelé, és csak számoltunk, szédületesen számoltunk a csigalépcsőn. Mire felértünk rettenetesen elszédültem, de megszámoltam a lépcsőket. Nem árulom el a számukat, akit érdekel, számoljon ő is szédületesen. Nem fogja megbánni. Érdemes ellátogatni Gyulára. Van egy vára, mely szinte teljesen épp, megtalálhatjuk Erkel Ferenc szülőházát, a korzón ott díszeleg a világóra továbbá a Százéves fagyizóban kicsit visszamehetünk az időben. Én csak pár órát töltöttem ebben a városban, de igen megtetszett. Vacsoránkat ismét egy vendéglőben költhettük el, mely szintén tetszett. Estebédünket elfogyasztva hazatértünk. Ez az este volt a legjobb az egész héten számomra. Míg a többiek zuhanyoztak, az alváshoz készülődtek, mi a várakozók kiültünk és énekeltünk, táncoltunk. Viszont amikor társaink már ágyba bújtak, nekünk is mennünk kellett. Reggel aztán ránk köszöntött a pénteki nap, és egyben az utolsó is. Délelőtt egy kis rosszkedv szökött a szívembe, nem akartam csomagolni, búcsúzkodni, és hazatérni másnap reggel. A nap folyamán volt alkalmunk még kézműveskedni, íjászkodni. Mi, a zselíziek, tartottunk egy kis előadást is a rovásírásról. Ugyanis a rovásnak köszönhetjük, hogy elmehettünk Kevermesre. Az országos versenyen nagyon jó eredményeket sikerült elérnünk, s a Palóc Társaság minket szólított meg, hogy vegyünk részt ebben a táborban. A tanárunk hazafele a versenyről számolt be erről nekünk, és én már akkor vidáman bólogattam, hogy igen, én menni akarok. Akkor még egy kicsit másképp képzeltem el a tábort, de kellemesen csalódtam. Az előadásunk után még sokan kézműveskedtek, majd délután az előadásra készülődtünk. Majd eljött a záróest. Ekkor még nem gondoltam a másnapi utazásra és arra, hogy új barátainkkal esetleg csak jövőre találkozhatunk. Éjfélig beszélgettünk, hahotáztunk a hét viccein, majd álomba merültünk. Reggel sikerült időben felkelni, összecsomagolni a még kimaradt ruhákat, papucsokat és elindulni az állomásra, felszállni a vonatra, s könnyes szemmel visszagondolni az elmúlt hétre. Jó kedvem akkor tért igazán vissza, amikor édesanyámék itthon az állomáson a nyakamba ugrottak, és vidáman arra kérleltek, hogy meséljek milyen volt, miket láttam. Azóta is rengeteget gondolok vissza Kevermesre, Olgi néniékre, az ő szeretetükre, mely 9 napon keresztül és még annál is tovább dédelget minket.

         Regényeket tudnék mesélni a táborról, de mint fentebb már említettem, megpróbáltam összesűríteni. Azt hiszem sikerült rövidre fognom a szót, és mindenkinek egy olyan beszámolót tudtam átadni, mely tükrözi az élményeket, az emlékeket. Bárki, aki szeretne még a táborról hallani tőlem, keressen meg, akár az internet milliónyi lehetőségén keresztül, akár jövőre a táborban, mert nagyon szeretnék visszamenni. Bármikor szívesen mesélek a táborról! J

Mészáros Zsuzsanna

Zselíz

2013. július 23.