A csatai Fradi-szurkolókkal kirándultunk
A csatai Felvidéki Fradisták nevében Okos Csaba megtisztelte a Zselízi Alapiskolát azzal a lehetőséggel, hogy csatlakozhattunk budapesti kirándulásukhoz.Okos Csaba hasonló jellegű, székely árvákat támogató szervezői tevékenysége mellett másodszor szervezett ilyen kirándulást a csatai iskolásoknak, amely során Budapest látványosságait tekintettük meg, és egy Fradi-meccsen vettünk részt. Ez utóbbi, szeptember 21-ei kiránduláson először az Országházat néztük meg.
A kiváló szervezésnek köszönhetően különleges fogadtatásban részesültünk, és olyan terembe is bebocsátást nyertünk, ahová egy átlagos látogatót nem engednek be. Ugyanisaz Országház vadásztermében fogadtak bennünket, ahol a festmények között két Felvidékünket ábrázoló, méreteiben hatalmas festményre hívták fel figyelmünket. Az egyik képen Árva vára látható, a másikon Trencsén várában gyönyörködhettünk. Ajándékcsomaggal is kedveskedtek fogadóink, amelyet mindenki megkapott egy Országház emblémájával ellátott ajándéktáskában. Csak előkelő vendégeknek kijáró kiváltságban is volt részünk, méghozzá a Duna fölé emelkedő erkélyen tettünk egy sétát, ahonnan gyönyörű a kilátás. Ezután idegenvezetői kísérettel csodáltuk tovább az épületet: az üléstermet, az épület főlépcsőjét, a Kupolatermet, a Szent Koronát, a Koronázási Jelvényeket és a társalgót.
A Parlamentet elhagyva egy jóleső sétát tettünk a Szent István-bazilikába. Fenséges belső terének megtekintése után lehetővé tették számunkra az altemplomba való bejutást, ahol Puskás Ferenc, a Nemzet Sportolójának sírjánál tettük tiszteletünket.
Volt, aki először látta, volt, aki sokadszor a magyar nemzet eme legkiemelkedőbb építészeti alkotásait, mégis lenyűgöztek bennünket, akár sokadszorra is. A szobrok, a festmények megelevenítették a magyarok fejedelmeinek, királyainak hatalmasságát, és mindannyiunkat elvarázsolt a mai Budapest hangulata is.
A Fradisták számára a nap kicsúcsosodása következett este, a Fradi – Eger MB 1 női kézilabda mérkőzés. Az aréna egyik szektorában kizárólag csak mi, csatai és zselízi iskolások foglaltunk helyet. A mérkőzés után pedig a játékosoktól aláírásokat gyűjthettünk, és végtelen türelemmel, lelkes mosollyal az arcukon állták a csatát az egyébként válogatott játékosok, amelyet fényképezőgépeinkkel folytattunk ellenük.
A baráti, szeretetteljes fogadtatás a kirándulás minden helyszínén még emlékezetesebbé, meghittebbé teszi az élményt, és erősíti azonosságtudatunkat
az Anyaországgal.
NAGY Csilla