Verbók Noémi (IX.B): A pénteki „ottalvós“-unk

- A magyar iskolához kérjük.

- A magyar iskolához? – kérdezett vissza értetlenkedve a pizzafutár.

Hát igen, nem minden futár életében fordul elő az a rendkívüli alkalom, hogy pénteken este kilenckor ételt rendelnek egy iskolába.

– Hogy szeretik azt a sulit! Biztos tanulnak! – gondolhatta.

– Nem, kedves pizzafutár, nem tanultunk. Bár bevallom kicsit megijedtem, hogy Kaszmán tanító bácsi névszó- és főnéváradattal tömi majd a fejünket, míg el nem álmosodunk, majd végül esti meseként meghallgathatjuk a háromfejű határozószó esetét számnév anyóval. Hááát, most mit mondjak? Nem lett volna az annyira rossz, de mi mással foglalatoskodtunk.

– És hogy mivel is kedves pizzafutár?

Egyszerűen csak ott voltunk, egy kis csapatként, koptattuk a parkettákat az iskolában, egy olyan napszakban, amilyenben még eddig nem, és valahol éreztük, hogy még a levegő íze is más. Nem volt benne annyi a kis szünetbeli futkosásokból és a „Tantó néni!, Tantó néni!” kiáltások fűszerezéséből, sokkal inkább egy ismeretlen oldalát mutatta. Csönd, nyugalom és sötét volt. Nem volt ez ijesztő, hanem inkább egy olyan állapot, amiben volt valami varázs. Azt viszont már nem állíthatom biztosra, hogy mindenkinek pontosan ugyanezt jelentette, de bizonyos, hogy mindannyian valamivel gazdagítottuk élményeink tárházát.                  

Hisz volt miből csemegézni: a jópofa viccek, a kincskeresés izgalmai, az iskolában zuhanyzás, „a bújjunk el a tanító bácsi elől”-lapítás (megjegyezném, ez az idézőjelbe tett érett kilencedikesek egyik csínye volt), a közös filmezés, az éjjeli beszélgetések nesze, a jóízű kacagások. És még őszintén szeretném felsorolni, hogy mi mindennel gazdagodtunk még, de attól tartok, annyi mindent nem tudtam megjegyezni. Mindenestre legyen annyi elég, hogy mikor következő héten beléptem a „hétfő szagú” folyosóra, elmosolyodtam és sétáltam tovább, mert én már tudtam, hogy ismerem ennek a folyosónak a varázsát.

– Igen, kedves pizzafutár, mi valóban a magyar alapiskolához kértük vacsoránkat, és remélem, példánk alapján még sokan fogják péntek esti étküket az iskolához kérni.

Köszönjük Kaszmán tanító bácsi!