Gyerek és fa együtt nevelkedik

Volt egyszer egy kicsi fa, amit a kertész és a gyerekei ültettek. Nem telt el sok idõ, és máris lehetett látni, amint az elsõ zöld hajtás szelíden kibújt a földbõl. A fa, ami tulajdonképpen még egyáltalán nem volt egy igazi fa, elõször pillantotta meg a Napot. Érezte levélkéjén a Nap sugarainak melegét, és feléje nyújtózott. Köszöntötte a maga módján, boldogan hagyta magát beragyogni és csodaszépnek találta, hogy a világon van és növekszik.

Szeptember 4-én igazi munkával kezdték a tanévet elsőseink.  Izgatottan álltak körül egy díszszilvafát, majd egymással versengve hordták a földet, fogták a facsemetét, öntözőkannát. Így járultak hozzá kétkezi munkájukkal egy  új fa - AZ ELSŐSÖK FÁJA  elültetéséhez az iskola udvarán, élő emléket hagyva maguk után az elkövetkező nemzedékek számára.

 „Én is nagy leszek már, mire ez a fa megnő” – mondta több apróság, miközben többen is homokozólapáttal segédkeztek a gödör betemetésében.

A faültetést megelőzően Máté Anikó igazgatónő így szólt tanévnyitó beszédében:

„Úgy tartja egy régi bölcsesség, hogy a fákat a jövőnek ültetjük. Ahogyan az iskola is a jövőre tanítja a gyermekeket.

A jelen tanév eseményei évek múlva emlékké válnak, és olyanokká lesznek, mint egy öreg fa gyökerei: mélyre nyúlnak és mindig táplálékot adnak.

Kívánom, hogy fakadjon meg az elsősök által elültetett fa, hozza meg számunkra mindazt, ami csak lehetséges, hiszen valójában mindannyian falevelek vagyunk az emberiség fáján, nem élhetünk a többiek nélkül, nem létezhetünk a fa nélkül.”