Novinky - Újdonságok

          • ÖSSZMAGYAR ANYANYELVI TÁBOR

          • Befejeződött a július 20–25. között megrendezett II. Összmagyar Anyanyelvi Tábor Sátoraljaújhelyen. Iskolánk 22 tanulója és 2 pedagógusa szerzett felejthetetlen élményeket a Rákóczi Szövetség által szervezett táborban. Diákjainkat gazdag programmal várták a szervezők. Lélegzetelállító kilátás tárult eléjük a Nemzeti Összetartozás Hídjáról. Megtekintették a Magyar Nyelv Múzeumát, a Rákóczi-kastélyt Borsiban, a füzérradványi Károlyi-kastélyt és a füzéri várat. A Bodrog folyó hullámain kipróbálhatták a sárkányhajózást.

            Táborozóink a hét folyamán nemcsak kirándulásokon vettek részt, hanem számos érdekes foglalkozás és előadás részesei lehettek, mint például íjászat, különböző kézműves tevékenységek, csapatzászló-készítés, fegyverbemutató és robotika bemutató. Nem maradhatott el a várva várt strandolás sem, lelkes tanulóink pedig a sportnapon és az ügyességi játékokban is helytálltak.

            Esténként színházi előadások és komédiások szórakoztatták őket, emellett tánctudásukat is bemutathatták az esti táncház alkalmával.

            Ez a tábor nem csupán programok sorozata volt, hanem igazi közösségi élmény, amely maradandó emlékeket, új barátságokat és értékes tapasztalatokat adott diákjainknak.

            Hálás köszönettel tartozunk a Rákóczi Szövetségnek a lehetőségért és a felejthetetlen élményekért!

            Kotasz Marianna

        • Kapcsolódj ezen a nyáron is a „Nekem a vakáció…“ felhívásához!
          • Kapcsolódj ezen a nyáron is a „Nekem a vakáció…“ felhívásához!

          • Az Alapiskola mellett működő Szülői Szövetsége 3. alkalommal hirdeti meg a „Nekem a vakáció…“  pályázatát.

            A pályázat témája a ZSELÍZI ALAPISKOLA 75. jubileumi évéhez kötődik.

            A pályaműveket két kategóriában lehet beadni:

             

            IRODALMI ALKOTÁSOK

            KÉPZŐMŰVÉSZETI ALKOTÁSOK

             

            Irodalmi pályázat részletei:

            • A csatolmányban található 15 olyan fénykép, ami az iskola krónikájából van kifényképezve.
            • 1–5. évfolyam feladata: meseírás az adott fénykép kapcsán, kapcsolódva az iskola történetéhez, de a képzelőerőt szabadon engedve
            • 6–9. évfolyam: versírás az adott fénykép kapcsán, kapcsolódva az iskola történetéhez, de a képzelőerőt szabadon engedve (legkevesebb két négysoros versszak, páros rímben, azonos szótagszámú sorokkal)

            A képzőművészeti pályázat témakörei:

            1. témakör: Múlt: Miről mesélnek az öreg iskola falai

             2. témakör: Jelen: Miért szeretem az iskolámat

            3. témakör: Jövő: Mit üzenek a jövő iskolásainak

            4. témakör: Generáció találkozása - Családi közös műalkotás

            A 4. témakörben jelenjen meg az alapiskolát látogató egykori és jelenlegi – esetleg jövőbeli családtag saját alkotása (részletek). Díjazzuk, ha a kreáción megjelennek olvashatóan az alkotásban részt vevő családtagok nevei, és az évszám, amikor az alapiskolát látogatták.

            Tetszőleges méret, szabad technika.

             

            Leadási határidő: 2025. szeptember 30.

            A leadás helyszíne: az alapiskola igazgatósága

             

            A nyertes pályaművek készítői ismét értékes ajándékokban részesülnek.

            A beküldött műveket az iskola 75 jubileumi rendezvénysorozatán állítjuk ki.

            Várjuk pályamunkáitokat és alkotásaitokat!

      • Kapcsolatok

        • Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola, Komenského 1, Želiezovce - Zselíz
        • 0910 522 205, +421 x 367711124
        • Riaditeľstvo - Igazgatóság: 0903 532 850
          Sekretariát - Titkárság: 0910 522 205, +421 x 367711124
          Jedáleň - Étterem: 0918 130 833, 0902 160 260
        • Komenského 1
          937 01 Želiezovce
          Slovakia
        • Ing. Anikó Máté
        • Mgr. Zuzana Sokolová
    • Fényképalbum

      • semmi megjeleníthető adatok