Értesítjük iskolánk közösségét (diákokat, szülőket, pedagógusokat), hogy 2021. november 20-án (szombaton) pozitív lett a koronavírusteszt eredménye egy pedagógusnak. A hatályban lévő rendelet értelmében karanténba vonulnak a III., VII.B és VIII.A osztályból azok a tanulók, akik november 18-án vagy november 19-én szoros kapcsolatba kerültek az érintett pedagógussal. A karantén ideje alatt ezekben az osztályokban távoktatás folyik. A 10 napos karantén a VII.B és VIII.A osztályban 2021. november 28-ig, a III. osztályban november 29-ig tart. A karanténról a szülőknek értesíteniük kell a tanuló háziorvosát. A jelenléti tanítás a VII.B és VIII.A osztályban 2021. november 29-én (hétfőn), a III. osztályban 2021. november 30-án (kedden) folytatódik. A belépés feltétele az antigén öntesztelés negatív eredménye.
Novinky - Újdonságok
Felhívás!
Tisztelt Szülők!
A zselízi Alapiskola mellett működő Szülői Szövetség 2021. október 13-án megtartott választmányi ülésén a szülői képviselet megválasztotta a vezetőségi tagokat.
Elnök: Ing.arch. Puksa Andrea
Gazdasági felelős: Bc. Potocki Katalin
Pénzügyi ellenőr: Kicsindy Lívia
A SzSz tagdíját családonként 20,-€/év értékben hagyták jóvá. Ezúton szeretnénk megkérni Önöket, hogy ezt az összeget szíveskedjenek befizetni 2021. november 30-ig az osztályfőnököknél. Banki átutalás esetén kérjük, hogy mindenképpen tüntesse fel a gyermek teljes nevét annak érdekében, hogy befizetését azonosítani tudjuk!
BANKSZÁMLASZÁM: SK4309000000000028621116
Halloweeni hangulat a napköziben
Halloween időpontja minden évben október utolsó napja. Bár már november 2. hetében járunk, a napköziben még ma is pompás halloweeni hangulat uralkodott.
13
Felhívás!
Értesítjük iskolánk közösségét (diákokat, szülőket, pedagógusokat), hogy 2021. november 6-án (szombaton) pozitív lett a koronavírusteszt eredménye egy tanulónak a VI. osztályban. A hatályban lévő rendelet értelmében karanténba vonul a VI. osztály, valamint azok a tanulók, akik pénteken szoros kapcsolatba kerültek a fertőzöttel a tánckörön és a Kincső próbán. A 10 napos karantén 2021. november 15-ig tart. A karanténról a szülőknek értesíteniük kell a tanuló háziorvosát. A karanténba vonult személyek leghamarabb november 10-én mehetnek PCR-tesztre. A korona.gov.sk oldalon regisztrálhatnak. Regisztrációkor az utolsó szoros kapcsolat időpontjának (dátum posledného kontaktu) 2021. november 5. kell bejelölni. A jelenléti tanítás 2021. november 16-án (kedden) folytatódik. A belépés feltétele az antigén öntesztelés negatív eredménye.
Felhívás!
Értesítjük iskolánk közösségét (diákokat, szülőket, pedagógusokat), hogy 2021. november 11-én (csütörtökön) pozitív lett a koronavírusteszt eredménye egy tanulónak a II.B osztályban. A hatályban lévő rendelet értelmében karanténba vonul a II.B osztály, valamint a IV. B osztály és a II.A osztályból azok a tanulók, akik szoros kapcsolatba kerültek a fertőzöttel a napközis csoportban és etika órán. A 10 napos karantén 2021. november 20-ig tart. A karanténról a szülőknek értesíteniük kell a tanuló háziorvosát. A karanténba vonult személyek leghamarabb november 15-én mehetnek PCR-tesztre. A korona.gov.sk oldalon regisztrálhatnak. Regisztrációkor az utolsó szoros kapcsolat időpontjának (dátum posledného kontaktu) 2021. november 10. kell bejelölni. A jelenléti tanítás 2021. november 22-én (hétfőn) folytatódik. A belépés feltétele az antigén öntesztelés negatív eredménye.
EMKÉKEZTETŐ!
Az iskolai jelzőlámpa értelmében a tanuló minden 3 napnál hosszabb hiányzását követően (a hétvégét és ünnepnapokat is beleértve), így az őszi szünet után is köteles leadni a „Tünetmentességről szóló írásbeli nyilatkozatot – Písomné vyhlásenie o bezpríznakovosti”.
A nyilatkozat kitölthető
- elektronikusan az az iskola EduPage oldalán
- papír alapú nyomtatványon
Pisomne_vyhlasenie_o_bezpriznakovosti_20488.pdf
Hetente kétszer, így az őszi szünet után is javasolt elvégezni az antigén alapú önellenőrző gyorstesztet, melynek eredményéről tájékoztatni kell az iskolát.
A tájékoztatás lehetősége:
- elektronikusan az iskola EduPage oldalán
- papír alapú tájékoztatón
Köszönjük a felelős együttműködését!
Tök jó délután a napköziben
Nincs ősz tök nélkül. Nincs tanév TÖK JÓ projekthét nélkül. Az őszi szünet előtti utolsó tanítási napok délutánjainak főszereplője az ősz népszerű finomsága a tök volt. Kézműves foglalkozásokon kreatív és „szellemes” alkotások születtek. A hét megkoronázása a sütőtök kóstoló volt.
21
Őszi szünet
Értesítjük a kedves szülőket, hogy
az őszi szünet 2021. október 28-tól (csütörtök) 2021. november 1-ig (hétfő) tart.
Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap:
2021. október 27. (szerda)
A szünet utáni első tanítási nap:
2021. november 2. (kedd)
Szép eredmények a Katedra Matematika Verseny tavalyi évfolyamának országos döntőjén
2021. október 16-án, szombaton zajlott Dunaszerdahelyen a Katedra Matematika Verseny tavalyi évfolyamának (2020/2021-es tanév) országos döntője, ahová iskolánkból a lévai elődöntőt követően 4 tanuló jutott tovább. Az erős mezőnyben szép eredmények születtek:
Raj Tamara (VII.B) - I. díjas versenyzők között a 2. helyezés
Raj Kristián (V.) - II. díjas versenyzők között az 5. helyezés
Fábik Viktor (VII.B) - III. díjas versenyzők között a 7. helyezés
Kapusta Barnabás (VI.A) - 13. helyezés
Tanulóinknak és felkészítő tanárainak, Tar Myrtillnek és Szelle Emőkének gratulálunk, és további sikereket kívánunk.
7
Zene – tánc – ritmus – mozgás…
A zenét és mozgást kedvelő gyerekek játékos bemelegítéssel hangolódtak rá az első táncórára, melyet a Pilisi Kolibri STE szervez iskolánk tanulói részére. A foglalkozások keddenként 16:10-kor kezdődnek az alapiskola tornatermében.
7
Kezdődik a tánciskola
Több évtizedes hagyomány már a zselízi Alapiskolában, hogy a nyolcadikosok hétvégi táncórákon tanulhatják meg a társas tánc, valamint az azzal együtt járó illemtan alapjait. Egy év kihagyás után 2021. október 23-án (szombaton) újra indul a VIII. és IX. évfolyam részére a táncoktatás. Az idei tanévben 38 tanuló az Ivančin család vezetésével sajátíthat el különböző tánc stílusokat.
A táncpróbák helyszíne: az alapiskola tornaterme
Időpont: szombatonként 9:00 - 11:00
Az érvényes járványügyi szabályok betartása a táncórákra is érvényes.
A tornateremben a táncoktatás ideje alatt kizárólag a bejelentkezett tanulók és a táncoktatók tartózkodhatnak.
Kérjük a tanulókat, a táncórákra hozzanak váltócipőt!
Köszönjük a felelős együttműködését!
A gyakorlati életre nevelés része a pénzügyi ismeretek megalapozása
Az életnek tanulunk, nem az iskolának De mit követelne az élet, ha tantárgy volna? Melyek azok a képességek, kompetenciák, tudásanyagok, amelyekből valóban vizsgáztatná a tanulókat? A gyakorlati életre nevelés természetes része kell, hogy legyen a pénzügyi ismeretek megalapozása. Iskolánk pedagógusai aktualizációs képzés keretén belül ismerkedtek azzal az oktatói programmal, melynek része a Pénzügyi szabadság elnevezésű társasjáték is. Zalaba Dávid lektor – előadó és Dohány István pénzügyi közvetítő játék közben mutatták be, hogy egyes pénzügyi termékek miért fontosak, mire használhatók, és mire kell figyelni a szerződéskötés előtt. A játék fő célja a teljes szlovák pénzpiac ismertetése mellett, hogy a játékosok elérjék a pénzügyi függetlenséget, ahol a passzív jövedelmeik és bevételeik fedezik az összes kiadásukat.
5
Felhívás!
Értesítjük iskolánk közösségét (diákokat, szülőket, pedagógusokat), hogy pozitív lett a koronavírus-teszt eredménye egy tanulónak a III. osztályban. A hatályban lévő rendelet értelmében karanténba vonul a III. osztály, valamint az I.A osztály és az ötödik évfolyamba járó 4 tanuló, akik szoros kapcsolatba kerültek a fertőzöttel a napközis csoportban. A 10 napos karantén 2021. október 13-tól 2021. október 23-ig tart. A karanténról a szülőnek értesítenie kell a tanuló háziorvosát. A karanténba vonult személyek leghamarabb október 18-án mehetnek PCR-tesztre, a korona.gov.sk oldalon regisztrálhatnak vagy az orvos által kérhetnek időpontot. A jelenléti tanítás 2021. október 25-én (hétfőn) folytatódik. A belépés feltétele az antigén öntesztelés negatív eredménye.
Értesítés!
Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy 2021. október 20-án (szerdán) aktualizációs továbbképzésen vesznek részt az iskola pedagógusai.
A tanítás az alsó tagozaton 11:00 órakor fejeződik be. Ebéd 11:00-tól. Az IK nem üzemel.
A felső tagozaton rövidített órákat tartunk. A tanítás 11:30 órakor fejeződik be. Ebéd 11:30-tól. A délutáni órák elmaradnak.
Megértésüket köszönjük. Az iskola vezetősége
TÁNC oktatás
A Pilisi Kolibri Sport-Tánc egyesület nevében szeretnénk megosztani néhány információt a tisztelt szülőkkel és diákokkal, hogy milyen lehetőségeket kínálunk az iskolában, óvodában és azon kívül is.
25 éves egyesületünk már néhány éve Szlovákiában is megkezdte a tánc kultúrájának fellendítését.
Foglalkozunk óvodásokkal, iskolásokkal és felnőttekkel egyaránt. Minden korosztályban felfedeztünk tehetségeket, akiknek biztosítani tudjuk a megfelelő képzést is.
Első körben most a gyerekeket szólítanánk meg, hogy csatlakozzanak hozzánk, alkossunk együtt valami jót!
Szeptembertől júniusig tartanak a tanfolyamaink, heti egyszer 60 percben foglalkozunk a gyerekekkel.
Ez az óra tartalmazza a bemelegítést, mozgásfejlesztő gyakorlatokat, bővítjük a technikai tudásunkat, mindeközben pedig megtanulunk egy koreográfiát.
A stílusokat illetően is széles a paletta, igyekszünk mindig azt hozni, amire igény van.
Évente több műsort próbálunk megvalósítani, ahol egyesületünk tagjai bemutathatják a tanultakat.
A tánc szeretetén kívül még szeretnénk megtanítani Nektek, hogy tartozni valahová, közösségben lenni, együtt, egy célért dolgozni milyen szuper dolog.
Nálunk kipróbálhatjátok!
Szeretettel várunk mindenkit az óráinkon, érdeklődés esetén pedig bátran hívjátok az alábbi telefonszámot, szívesen adunk bővebb információt!
Tisztelettel, a Pilisi Kolibri STE
Fát ültettek az elsősök
Az iskola legkisebb „csemetéi”, az első osztályosok abból az alkalomból, hogy az iskola tanulóivá váltak, az iskola játszóterén elültették az elsősök fáját. A környezettudatos életmód, a természetvédelem szem előtt tartása mellett a gyerekek kilenc éven át gondozhatják majd saját fájukat.
9
Tanévnyitó
Eredményes, szép pillanatokkal teli tanévet kívánunk mindenkinek!
31
Beiratkozási ösztöndíjátadó az alapiskola udvarán
Do fotogalérie bol pridaný nový album Beiratkozási ösztöndíjátadó az alapiskola udvarán.
19
Zselízen adták át a beiratkozási ösztöndíjakat
2021. szeptember 15., ma7, Kaszmán Zoltán
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Rákóczi Szövetség – a Kárpát-medencei hálózata segítségével – 2021 szeptemberében több mint 9 ezer külhoni magyar iskolakezdő kisdiákot köszönt ösztöndíjjal és iskolatáskával. Mindezt a Felvidéken mintegy 3 600 iskolakezdőnek adták, illetve adják át.
A zselízi alapiskola udvarán 2021. szeptember 15-én azok a szülők vehették át a magyar iskolaválasztást elismerő ösztöndíjat, akik a zselízi, a csatai, a nagyölvedi, a nagysallói, a farnadi, a garamsallói, a sárói vagy az érsekkétyi alapiskola valamelyikébe íratták be gyermeküket. Az ösztöndíj értéke 10 ezer forint, vagyis közel 28 euró.
A cikk teljes terjedelemben a linkre kattintva olvasható
Katedra Matematikaverseny - elődöntő
A 2021. szeptember 10-én megrendezett Katedra Matematikaverseny elődöntőjén sikeresen szerepeltek tanulóink. Raj Kristián, Kapusta Barnabás, Raj Tamara és Fábik Viktor továbbjutottak az országos döntőbe.
Tanulóinknak és felkészítő tanárainak, Tar Myrtillnek és Szelle Emőkének gratulálunk, és további sikereket kívánunk.
News archive
