Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kós Hubertnek és az olimpiai bronzérmes, világ- és többszörös Európa-bajnok Kapás Boglárkának is szurkolhattak nyolcadik és kilencedik osztályos tanulóink, akik kedden ellátogattak a budapesti rövidpályás úszó világbajnokságra. Nem mindennapi élmény volt megtapasztalni egy világszintű sportesemény hangulatát, az amerikai Gretchen Walsh jóvoltából pedig még egy új világcsúcsnak is szemtanúi lehettünk női 50 méter pillangóúszásban.
Novinky - Újdonságok
Tanulóink a Duna Arénában
- 5
Sok szeretet fért bele idén is a cipősdobozokba
Idén is bekapcsolódtunk a „Mennyi szeretet fér egy cipősdobozba?“ jótékonysági gyűjtésbe. A 41 kedvességgel, szeretettel és ajándékokkal megtöltött cipősdoboz útnak indult, hogy idén is sok boldog percet, nagy örömöt okozzon az időseknek.
December 3. - a fogyatékkal élő emberek világnapja
1992 óta december 3. a fogyatékkal élő emberek világnapja, amely elsősorban azokra az embertársainkra igyekszik irányítani a közfigyelmet, akik balesetek, betegségek, katasztrófák során szenvedtek egészségkárosodást, vesztették el testi épségüket, korábban meglévő, különböző képességeiket. Ennek alkalmából interaktív foglalkozással készültünk a diákjainknak, hogy felhívjuk a figyelmet a fogyatékkal élő emberekkel szembeni toleranciára és elfogadásra. A foglalkozás célja az volt, hogy a diákok betekintést nyerjenek a különböző fogyatékkal, sérüléssel élő emberek mindennapjaiba, ismereteket szerezzenek azokról a nehézségekről, amelyekkel a fogyatékkal élők mindennapjaik során találkoznak. Átgondolva és kicsit átélve mások helyzetét, felvéve az ő szemüvegüket, bízunk benne, hogy mindnyájan türelmesebbek, elfogadóbbak és segítőkészebbek leszünk a fogyatékkal élő emberekkel szemben.
23
Várunk, Mikulás!
Idén is csodálatosan feldíszített, mézeskalács illatú karácsonyfával várjuk a Mikulást.
11
Elkészültek a mézeskalácsok!
A kisütött mézeskalácsokat a gyerekek közösen díszítettek fel különböző technikákkal és eszközökkel.
5
Mézeskalács sütés a napköziben
Mézeskalács illat töltötte be iskolánk folyosóját ma délután. Az iskola éttermében a napközisek gyúrták, szaggatták, díszítették a szebbnél szebb mézeskalácsokat.
59
KARÁCSONYI KIRAKODÓVÁSÁR
MEGHÍVÓ!
Az előadáson az 1,2.és 3. évfolyamos tanulók vesznek részt.
A ZSELÍZI ALAPISKOLA MELLETT MŰKÖDŐ SZÜLŐI SZÖVETSÉG SIKERESEN PÁLYÁZOTT NYITRA MEGYE KULTÚRA TÁMOGATÁSÁRA - FINANČNÁ PODPORA OD NITRIANSKEHO SAMOSPRÁVNEHO KRAJA
A 2024-es évben is sikeresen pályáztunk Nyitra megye által kiírt, a helyi kultúrát támogató pályázatán. A fenti pályázatnak köszönhetően új könyvekkel, társasjátékokkal bővült az iskola könyvtára. Célunk egy olyan közösségi találkozóhely kialakítása, ahol az olvasás és könyvkölcsönzés mellett lehetőség legyen a kikapcsolódásra, a tanulásra és a közösen eltöltött minőségi időre.
Aj v roku 2024 sme získal finančnú podporu od Nitrianskeho samosprávneho kraja. Vďaka podpory sme zakúpili do knižnice nové knihy a spoločenské hry. Naším cieľom je vytvoriť také komunitné miesto, kde je možné popri čítaní a požičiavaní kníh relaxovať, študovať a tráviť spolu kvalitný čas.
1
Asztalitenisz - járási döntő, fiúk
A mai napon megtartották a fiúk asztalitenisz-bajnokságának járási döntőjét is. Összesen 7 iskola csapata jutott be a lévai fináléba, ahol a Mangult Dávid, Nyustyin Dominik és Szelle Márk alkotta csapatunk a nagyszerű 4. helyen végzett. További eredmények:
1. helyezés: ZŠ, Školská 14, Levice
2. helyezés: Základná škola Lajosa Pongrácza s VJM - Pongrácz Lajos Alapiskola, Šahy - Ipolyság
3. helyezés: ZŠ, Saratovská 85, Levice
4. helyezés: Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola, Komenského 1,
Želiezovce - Zselíz
5. Gymnázium Andreja Vrábla, Mierová 5, Levice
6. ZŠ s MŠ, Hronské Kľačany č. 322
7. ZŠ Andreja Kmeťa, M. R. Štefánika 34, Levice
ZSELÍZI CSILLAGVÁRÓ HÉTVÉGE
Sakkozóink a kerületi döntőben
2024.11.28-án Mojmírovce (Ürmény) adott otthont a nyitrai kerületi sakkbajnokság döntőjének.
Iskolánkból Kozák Viktória (IX.) és Raj Krisztián (IX.) jutott a döntőbe.
34 fiú és 21 leány sakkozó versenyzett.
Csapatversenyben a kerületi 5. helyet érték el.
Gratulálunk.
Angol nyelvi olimpia - iskolai forduló
18 tanuló indult az angol nyelvi olimpia iskolai fordulóján, ahol a résztvevőknek a nyelvtan, a szókincs és a nyelvi készségek négy alapvető területén (íráskészség, beszédkészség, írott szöveg értése, hallott szöveg értése) kellett bizonyítaniuk angoltudásukat. Ahogy minden évben, idén is nagyszerű hangulat jellemezte a versenyt, de győztesből most is csak kettő lehetett. Az 1A kategóriában Kotrus Gábor (VII. osztály), az 1B kategóriában pedig Potocki Karin (IX. osztály) diadalmaskodott, ők képviselik majd iskolánkat a járási fordulóban. Gratulálunk!
Zrínyi Ilona Matematikaverseny – 1. forduló
Ebben a tanévben 42 zselízi alapiskolás tanuló kapcsolódott be a MATEGYE Alapítvány által szervezett Zrínyi Ilona Matematikaversenybe. Az első forduló november 25-én zajlott, melyen 23 alsó tagozatos és 18 felső tagozatos mérettette meg magát.
5
„A kutya az egyetlen a világon, aki jobban szeret téged saját magánál.”
Az adományok célba értek. A párkányi állatmenhely munkatársai nevében is hálásan köszönjük mindenkinek, hogy bekapcsolódott a gyűjtésbe!
„Dobolunk, hogy a gyermekek hangját jobban hallják”
Több ezer gyermek dobolt egyszerre november 19-én, hogy mi, felnőttek, jobban halljuk őket. Szlovákiában ez a legnagyobb gyermekösszefogás, aminek célja, hogy rámutasson a gyermekek jogaira, és támogassa a gyermekek erőszaktól való fokozottabb védelmét. A zselízi alapiskola gyerkőcei először kapcsolódtak be az országos felhívásba.
Floorball járási bajnoság - fiúk
Nagyot küzdöttek a fiúk a járási floorball bajnokság lévai döntőjében, ami most egy járási 6. helyezésre volt elegendő. A járási döntőben csak a hat elődöntős csoport győztese vehetett részt, köztük iskolánk csapata is (a versenyen összesen 31 alapiskola indult). Szép volt, fiúk! Csak így tovább!
Asztalitenisz - járási elődöntő
Asztaliteniszezőink is lejátszották elődöntőjüket, ahol 4 másik alapiskola csapatával mérhették össze tudásukat. A Nyustyin Dominik, Mangult Dávid és Szelle Márk alkotta csapatunk összes mérkőzését megnyerve jutott a járási döntőbe, amit jövő héten, Léván tartanak. Szorítunk!
„Človek na orbite” - a Zselízi Városi Könyvtár és a lévai Barsi Csillagvizsgáló által meghirdetett rajzverseny
Az idei évadban összesen 105 alkotás érkezett elbírálásra a „Človek na orbite” elnevezésű asztronómiai és művészeti versenyre, melynek ünnepélyes díjátadására és az összes pályamunkát bemutató tárlat megnyitójára 2024. november 20-án került sort a Zselízi Városi Könyvtárban. A kihirdetett 5 kategóriában a 4 tagú zsűri összesen 19 alkotást díjazott. A díjazottak között zselízi tanulók is voltak.
Díjazottjaink:
II. kategória (1-4. évfolyam, alapiskolák):
Kmotrica Bence Mihály, IV. A – 3. helyezés
III. kategória (5-9. évfolyam, alapiskolák):
Nyustyin Dóra, VIII.A – 1. helyezés
Csomor Abigél, V.A – 2. helyezés
Potocki Rebeka, VIII.A – 2. helyezés
Gőbölős Laura, VIII.B – 3. helyezés
II. kategória, térbeli munkák (1-4. évfolyam, alapiskolák):
Tóth Hanna, III.B – 1. helyezés
Sivák Dominik, III.B – 3. helyezés
A Zselízi Városi Könyvtár díja
Lojda Zsófia, V.B
Szívből gratulálunk!
A verseny munkáiból összeállított kiállítás a felnőttrészleg osztályán 2025 január végéig lesz megtekinthető, később a díjazott alkotások a lévai csillagvizsgálóba utaznak.
20
14. SZIVÁRVÁNY PROJEKT
November 19-én Ipolyszakálloson került megrendezésre a 14. SZIVÁRVÁNY PROJEKT – a felső tagozatos tanulók előadói és prezentácó-készítői képességeinek megmérettetése. Iskolánkat Reisch Lajos (VIII.A) és Trgiňa Viktória (VIII.A) képviselték. Helytörténet kategóriában a Sacher torta eredetét és Zselízhez kötődő kapcsolatát mutatták be. A szakmai zsűri munkájukat dicsérő oklevéllel értékelte.
Gratulálunk!
News archive
