Do fotogalérie bol pridaný nový album Farsangi hangulat a III.A-ban.
Novinky - Újdonságok
Farsangi hangulat a III.A-ban
- 11
Farsangi hangulat a II.A-ban
Do fotogalérie bol pridaný nový album Farsangi hangulat a II.A-ban.
25
3 tanulónk műve is a Mária Rádió Mirjam rajzpályázatának díjazottjai közé került
A Mária Rádió Mirjam a felvidéki magyar óvodások, alap- és középiskolások számára 2023 őszén azzal a céllal hirdette meg III. Rajzpályázatát, hogy értékrendünkben megőrizze központi helyén a keresztény, családi és nemzeti-kulturális értékeket. A legjobban sikerült művekből február 9-én kiállítás nyílt a komáromi Limes Galériában, ahol azok alkotóit megjutalmazták. A díjazottak között volt iskolánk 3 tanulója is:
Félix Emma VI., Reisch Lajos VII.A és Lojda Zoja VIII.
Gratulálunk!
A díjátadóról a Ma7-ben megjelent teljes cikk itt olvasható
6
SZÉP MAGYAR BESZÉD
2024. február 9 - én került sor a Szép magyar beszéd járási fordulójára a Lévai Juhász Gyula Alapiskolában.
Két kategóriában mérték össze tudásukat a tanulók. Iskolánkat Fábik Emma és Kotasz Dóra, IV.B osztályos tanulók képviselték. Mindketten az első kategóriában versenyeztek. Kilenc induló közül Fábik Emma az előkelő 2. helyet érte el, Kotasz Dóra 4. helyen végzett.Gratulálunk lányok, nagyon ügyesek voltatok!
5
Jótékonysági rajzpályázat
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja jótékonysági rajzpályázatot hirdetett meg, melynek témája a pazarlás, az újrahasznosítás, újra felhasználás és a segítségnyújtás volt.
Kmotrica Bence Mihály III. A osztályos tanulónk rajzát kategóriájában a bíráló bizottság külön jutalmazta. A rajzpályázat fővédnöke Fábik Erzsébet tanárnő.
Spiritusz – beszélgetések a zselízi alapiskolásokkal
2024. február 8-án N. Tóth Anikóval indítottuk el a Spiritusz – beszélgetések a zselízi alapiskolásokkal elnevezésű rendezvénysorozatunkat. Alsósaink egy interaktív meseelőadásba kapcsolódhattak be, míg a felső tagozatos tanulók – a helyi Magyar Házban – behatóbban is megismerhették a régiónkhoz sok szálon kapcsolódó írónő életútját, s bepillantást nyerhettek egy-egy alkotásába, így A szalamandra mosolya című regénybe és a Tanárnő kérem című novellafüzérbe is.
10
A sítanfolyam emlékezetes pillanatai
Január 22. és 26. között sítanfolyamon vett részt iskolánk 35 tanulója. Sok móka, kacagás és esés kísérte a síelés fortélyainak elsajátítását. Biztosak vagyunk benne, hogy mindenki felejthetetlen hetet töltött Királyhegy lábánál elterülő SKI Telgárt síközpontban.
78
A magyar kultúra napján
2024. január 22-én a Petőfi Sándor Program Zselízen tevékenykedő ösztöndíjasa, Bíró Bernadett jóvoltából a nyolcadik és kilencedik évfolyamos tanulók egy rendhagyó irodalomóra keretei között, játékos formában ismerték meg a Himnusz keletkezésének hátterét, Kölcsey Ferenc művének utóéletét, s vitatták meg annak hatását. A magyar kultúra napján kiemelték az anyagi és szellemi értékek átörökítésének fontosságát.
Kaszmán Z.
Elindultak a síelőink
Iskolánk sokadik alkalommal szervezte meg a már hagyományosnak mondható sítáborát. A 40 fős csapat január 22-én 9 órakor indult el úti célja felé, az Alacsony-Tátra festői környezetében, a Felső-Garammente régiójában fekvő Heľpa községébe, ahonnan könnyen megközelíthető a kezdők és haladók számára is kiválóan alkalmas, hóágyúkkal is karbantartott Telgárt Síközpont (Ski Centrum Telgárt). Reméljük, hogy mindenki elsajátítja a síelés alapjait és egy új élménnyel lesz gazdagabb! Szép időt, sok havat kívánunk!
Megtartottuk a Szülők és Iskolabarárok Bálját
2024. január 20-án tartottuk meg a hosszú múltra visszatekintő Szülők és Iskolabarátok Bálját. Köszönjük, hogy az idei tanévben is megtiszteltek bennünket jelenlétükkel. Reméljük, hogy az este mindenki számára kellemesen telt. Ezúton is köszönjük mindenkinek az adományokat, a tombola tárgyakat, támogatói jegyek vásárlását és a szervezők áldozatos munkáját.
Találkozunk jövőre!
141
Szép magyar beszéd - iskolai forduló
A hagyományokhoz híven az idén is megrendeztük iskolánkon a Szép magyar beszéd iskolai fordulóját. A verseny 3 részből állt: egy szabadon választott és egy kötelező szöveg felolvasása valamint egy fogalmazás előadása. Az első kategóriában 3 tanuló mérte össze tudását. A lányok nagyon ügyesek voltak.
Eredmények:
Fábik Emma IV.B osztály - 1. hely
Karko Zsófia V. osztály és Kotasz Dóra IV.B osztály - megosztott 2. helyFelkészítő pedagógusok: Mgr. Mokos Éva, Mgr. Kristóf Krisztina
Gratulálunk!
A járási fordulón pedig sok sikert kívánunk!
Megtanulni tanulni, dolgozni, élni és együtt élni másokkal!
Iskolánk pedagógusai néhány környező iskola kollégáival kiegészülve 50 órás innovációs képzésen vesznek részt, melyen az aktív tanulást támogató stratégiák és módszerek elméleti tudnivalóit gyakorlatok útján ismerhetik meg. Köszönjük az értékes előadásokat a komáromi NIVAM munkatársainak.
23
Csontos Vilmos „Mezei bokréta" olvasóverseny
A Zselízi Városi Könyvtár 2023-as Csontos Vilmos "Mezei bokréta" olvasóverseny díjazottjai között volt Parák Kristián IV.A. osztályos tanulónk. 17 darab kikölcsönzött és elolvasott könyvvel a 3. helyen végzett. Gratulálunk!
Üzenet iskolánk tanulóinak!
Major Tímea― iskolánk volt tanulója ― fitnesz-világbajnok, profi fitnesz edző és motivációs előadó üzenetet küldött az Év Sportolója Gáláról a Magyar Állami Operaházból, amelyen díszvendégként és díjátadóként vett részt. Jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban, Los Angelesben él.
Felvidéki résztvevővel zajlott az idei Év Sportolója Gála
Mint ahogyan arról beszámoltunk a Magyar Sportújságírók Szövetsége és az M4 sportcsatorna idén is a Magyar Állami Operaházban tartotta meg gáláját, melyen immáron 66. alkalommal választották meg az év sportolóit a különböző kategóriákban. Öt kategóriában tízes jelöltlistákból kerültek ki 2023 győztesei. A ceremóniát élőben közvetítette a közmédia. Az illusztris eseményen idén egy felvidéki sportoló is szerepet vállalt. A zselízi fitnesz-világbajnok Major Tímea díjátadóként vett részt az eseményen.
A világhírű sportoló hölgy olyan személyekkel együtt díjazott, mint Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, az olimpiai és többszörös világbajnok Javier Sotomayor, a magasugrás kubai világcsúcstartója; az aranylabdás, világbajnok olasz labdarúgó Fabio Cannavaro; a temesvári születésű, de izraeliként négy futball-világbajnokságon bíráskodó játékvezető, Abraham Klein; a szintén magyar származású Joe Berényi amerikai paralimpiai bajnok kerékpáros; továbbá Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója, Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, Szász Emese párbajtőröző és Fodor Rajmund vízilabdázó olimpiai bajnok, valamint Szalai Ádám, a labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya.
MEGHÍVÓ!
Felhívás! Az iskolai klub térítési díjának változása
Zselíz város 2023. december 14-én elfogadott és 2024. január 1-jén hatályba lépő új 8/2023 számú általánosan érvényű rendelete értelmében az iskolai klub térítési díja 2024. január 1-től 25 €/hónap.
A rendelet teljes szövege itt olvasható: VZN_c._8_2023.pdf
A Tánc szakkör táncosai is boldog karácsonyt kívánnak!
A karácsonyi koncert záró száma, melyet a Tánc szakkör táncosai adtak elő, tapsos sikert aratott.
Karácsonyra hangolva!
Mitől lesz teljes a karácsonyi hangulat? Fények, díszek, illatok, na és persze a zene! Mert ugye nincs karácsony zene nélkül! Köszönjük a Franz Schubert Művészeti Alapiskola csodálatos karácsonyi koncertjét, amelytől azonnal átjárta lelkünket az ünnepi hangulat.
20
Karácsonyi floorball-bajnokság
Idén is megtartottuk az évek alatt iskolánkban már hagyományossá vált karácsonyi floorball-bajnokságot, ahol a felső tagozat osztályainak csapatai küzdenek meg egymással az iskola bajnoka címért. A vándorkupa a fiúknál egy évre a VII.B osztály, a lányoknál a IX. évfolyam birtokába került. Valójában minden résztvevő tanuló nyertese volt a versenynek, hiszen a csapatsportok nem csupán testet, hanem közösséget és jellemet is formálnak, megtanítanak küzdeni egymásért és becsülni a másikat.
Eredmények:
Fiúk
- helyezés: VII.B
- helyezés: VI.
- helyezés: IX.A
- helyezés: VIII.
- helyezés: IX.B
- helyezés: VII.A
- helyezés: V.
Lányok
- helyezés: IX. évfolyam
- helyezés: VIII. évfolyam
- helyezés: VII. évfolyam
- helyezés: VI. évfolyam
- helyezés: V. évfolyam
Legjobb góllövők:
Fiúk: Kapusta Barnabás - IX.A (17 gól)
Lányok: Nagy Andrea – IX.A (24 gól)
29
News archive