Március, a könyv hónapja alkalmából a IV.A osztály ellátogatott a Zselízi Városi Könyvtárba. A tanulók megismerkedtek a könyvtár kínálatával, és örömmel választottak maguknak olvasnivalót. Az ilyen látogatások célja, hogy erősítsük a gyerekek olvasás iránti érdeklődését és könyvszeretetét. Köszönjük a könyvtár munkatársainak a kedves fogadtatást.
Novinky - Újdonságok
Könyvtárlátogatások márciusban
- 5
KiskertÉsz Iskolakert Program
A Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége első alkalommal hirdette meg a KiskertÉsz Iskolakert Programot, amelybe iskolánk is bekapcsolódott.
A program szakmai lebonyolítója a Felvidéki Falugazdász Hálózat. A napokban átvehettük az ingyenes vetőmagcsomagot a zselízi régió falugazdászától, Šuba Viktóriától.
Nyílt nap - Foglalkozások az ovisokkal
Nyílt napunkon a meseelőadás után kis vendégeinket az iskola éttermében egy finom tízórai várta. 🍎🥪
Jó is volt egy kicsit feltöltődni, hiszen az igazi kaland csak ezután kezdődött!
A nap fő programpontjaként az ovisok beülhettek az 1. és 2. osztály tanóráira. Így egy kis időre igazi kisiskolásnak érezhették magukat: együtt figyeltek, játszottak és tanultak a nagyobbakkal. 📚✏️
A szülők sem maradtak program nélkül. Iskolánk gyógypedagógusa és pszichológusa hasznos szakmai tanácsokkal látta el őket az iskolakezdésre való felkészülésről, az iskolaérettség jeleiről és arról, hogyan támogathatják gyermeküket ebben a fontos életszakaszban. 🎒📚
Máté Anikó igazgatónő a beiratkozás menetét ismertette a szülőkkel.
Reméljük, hogy minden kis vendégünk jól érezte magát, és sok szép élménnyel tért haza! 😊
46
Nyílt napunk egy vidám meseelőadással vette kezdetét
Az Kezeslábas szakkör tagjai hónapok óta lelkesen készültek arra, hogy a nyílt napon egy mesével örvendeztessék meg a leendő elsősöket. 📚✨
Mokos Éva tanító néni vezetésével A szorgalmas és a rest leány című népmesét dolgozták fel és tanulták be. A IV.B osztályosok előadása hatalmas sikert aratott – a közönség egy igazán lendületes, szórakoztató és szinte profi előadást láthatott. 👏🎭
Nagyon büszkék vagyunk a kis színészekre és felkészítőjükre! 💛
18
Az 1848-as szabadságharc hőseire koszorúzással emlékeztünk.
Do fotogalérie bol pridaný nový album Az 1848-as szabadságharc hőseire koszorúzással emlékeztünk..
Ismerd meg a szlovák nyelvet - Poznaj slovenskú reč
2026. március 10-én Vágselyén került megrendezésre az Ismerd meg a szlovák nyelvet – Poznaj slovenskú reč tanulmányi verseny járási fordulója. Iskolánkat az iskolai forduló győztese, a IV.A osztályos Rezsőfi Barbora képviselte.
Bár ezúttal nem sikerült továbbjutnia, első részvételéhez képest nagyon szép teljesítményt nyújtott. Felkészültségével, szorgalmával és bátorságával méltón képviselte iskolánkat a megmérettetésen.
Gratulálunk a részvételhez és az elért eredményhez! 👏📚
TISZTELT SZÜLŐK!
Az iskola igazgatósága a 245/2008-as iskolatörvény értelmében igazgatói szabadot rendel el a VII. és a VIII. évfolyamok tanulói számára 2026. március 18 - án (szerda) a Tesztelés 9 2026 országos szintű felmérés miatt. A tanítás 2026. március 19 - én (csütörtök) 9:30 órakor folytatódik.
Zselíz, 2026. március 8. Tisztelettel: Máté Anikó, iskolaigazgató
XXXIII. Tompa Mihály Országos Verseny körzeti fordulója
Az Érsekkétyi Egyházi Alapiskola és Óvoda épületében került sor március 4-én a XXXIII. Tompa Mihály Országos Verseny körzeti fordulójára, melyen iskolánk tanulói kiválóan szerepeltek.
Aranysávosok lettek, és egyben a járási fordulóba jutottak:
1. kategória vers:
Lőrincz Zalán (II.A)
Kotasz Adél (II.A)
1. kategória próza:
Volf Áron (I.B)
Levák Karolína (I.B)
2. kategória, vers:
Balesz Dorka (VI.B)
3. kategória, vers:
Szölösi Lilien (VIII.)
Demeter Erika Lujza (VII.)
3. kategória, próza:
Gőbölös Laura (IX.B)
Ezüstsávosok lettek:
1. kategória vers:
Šimko Emma (III.)
1. kategória próza:
Baláž Ádám (III.)
2. kategória, vers:
Dimitrov Laura (V.A)
Sivák Dominik (IV.B)
2. kategória, próza:
Tóth Sebastián (V.A)
Somogyi Dóra (V.A)
Kovács Lilien (VI.A)
Minden résztvevőnek és felkészítőnek szívből gratulálunk és sok sikert kívánunk a következő fordulóban!
12
Szép Magyar Beszéd - kerületi forduló
2026. március 3-ára szervezték meg a Szép Magyar Beszéd kerületi fordulóját. Az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskolában Mangult Dávid (IX.A) képviselte iskolánkat. A verseny kassai döntőjébe ugyan már nem jutott be, de ezúttal is megcsillogtatta szövegértési képességét, valamint kreatív alkotói készségét.
Gratulálunk!
JUBILEUM "75" - A nyagy találkozások
A rész, ahol már nem a reflektorok, hanem az ölelések kerülnek a középpontba. Az ünnepi műsort követően fogadásra került sor, ahol lehetőség nyílt a kötetlen beszélgetésekre és a régi emlékek felidézésére. Rég nem látott kollégák és barátok találkoztak újra, örömmel üdvözölve egymást. Mosolyok, meghatott pillantások és néhány örömkönny is jelezte, milyen sokat jelent számunkra ez a közösség.
50
JUBILEUM „75“ – Az ünnepi műsor
A jubileumi ünnepség egyik legmeghatóbb pillanata a magas színvonalú ünnepi műsor volt.
A színpadon iskolánk egykori diákjai álltak, akik azóta komoly sikereket értek el a művészi pályán. Tehetségük, kitartásuk és alázatuk számunkra nemcsak büszkeség, hanem élő bizonyítéka annak, hogy iskolánk értékei tovább élnek bennük.
Mellettük a fiatalabb generáció is bemutatkozott – lelkes, tehetséges diákok, akikben már most ott csillog a jövő ígérete.
98
🎉 Érkeznek a vendégek az ünnepi műsorra! 🥳
Izgalommal és örömmel teli percek...
63
JUBILEUM „75“ - Így vált az előkészületből ünnep
Ünneplőbe öltözött terek, gyönyörűen kidíszített színpad, gondosan megterített asztalok, szeretettel összeállított ajándéktáskák és a konyhából áradó finom illatok tették teljessé a készülődést. Most már csak a vendégeket várjuk, hogy együtt ünnepelhessünk ezen a különleges napon.
19
JUBILEUM „75" - Az ümnnepi műsor előkészületei
Az alapiskola minden alkalmazottja gőzerővel készült március 1-jére, a nagy napra: kezek szorgoskodtak a díszítésen, asztalok szépültek, terítők simultak a helyükre, a konyhában pedig szakácsnőink sürögtek-forogtak, hogy minden falat méltó legyen a jubileumhoz. Közben szeretettel készültek az ajándéktáskák is, apró figyelmességekkel megtöltve, hogy vendégeink kézzelfogható emléket vihessenek haza erről a különleges alkalomról.
30
XXIV. Ferenczy István Országos Képzőművészeti Verseny
2026. február 19-én került sor az idei Ferenczy István Országos Képzőművészeti Verseny győzteseinek ismertetésére és a díjak átadására, valamint a legszebb pályaművek kiállítására. A helyszínt a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium biztosította.
A verseny témái:
1. Ferenczy István (portré) / a szobrász halálának 170. évfordulója tiszteletére
2. A XIX. század divatja
3. Kedvenc kirándulóhelyem (tájkép)
Az idei versenyre 46 iskolából 212 pályamunka érkezett.
Iskolánk 4 tanulója is a díjazott között volt:
I. kategória – Spevák Ádám Noel 3. helyezés (Kedvenc kirándulóhelyem)
Szalma Lilla – 3. helyezés (Ferenczy István, portré)
Boťťán Krisztián – elismerő oklevél (Kedvenc kirándulóhelyem)
II. kategória - Meliska Dominika – elismerő oklevél (A XIX. Század divatja)
Tanulóinknak és Baka Zsuzsanna felkészítő pedagógusnak szívből gratulálunk!
2
Járási teremfoci bajnokság - elődöntő
Labdarúgással teli hetünk volt a suliban... A Ferencvárosi Torna Club edzői által megtartott testnevelés órák mellett a járási teremfoci bajnokság elődöntős csoportkörében is szerepeltünk, ahonnan az első helyezett egyenesen a lévai járási döntőbe juthatott. Végig versenyben voltunk a győzelemért, vereség nélkül, csupán gyengébb gólaránnyal szorultunk a második helyre. Szép volt, fiúk!
ÉRTESÍTÉS!
Értesítjük a kedves Szülőket és Tanulókat, hogy 2026. március 2-án megkezdődnek a felújítási munkálatok az alapiskola új épületében.
A munkálatok ideje alatt a tanítás és a napközi az alábbi helyszíneken folytatódik:
- Az I.A, I.B, II.A és II.B osztályok számára a bölcsőde épületének 2. emeleti tantermeiben,
- A III. osztály számára az öreg épület alsó folyosóján található tanteremben.
Az étkezés rendje nem változik, az étterem továbbra is zavartalanul működik.
A költözéssel kapcsolatos változások és tudnivalók:
- 6:30–7:30 – Reggeli ügyelet az öreg épület alsó folyosóján.
Az öreg épület főbejárata és hátsó bejárata 6:30-tól nyitva tart.
A bölcsőde épülete 7:30-ig zárva van. - 7:30-kor az ügyeletes pedagógus átkíséri az I.A, I.B, II.A és II.B osztályos tanulókat a bölcsőde épületébe.
- A 7:30 után érkező I.A, I.B, II.A és II.B osztályos tanulókat a szülők felkísérhetik a bölcsőde 2. emeletére.
- A bölcsőde bejárati ajtaját 7:55 és 12:30 között zárva tartjuk. Az emeleten ügyeletet biztosítunk. Szükség esetén kérjük, telefonon vegyék fel a kapcsolatot az osztályfőnökkel.
- A napközi ideje alatt a bölcsőde bejárata nyitva lesz. A szülők az emeleti folyosón vehetik át gyermeküket.
- Az öreg épület főbejárata és a hátsó bejárat 6:30-tól 7:55-ig tart nyitva.
- Napközben az öreg épületben a tanulók a hátsó bejáratot használják. A napköziből a hátsó bejáraton távoznak.
Kérjük a szülők megértését és együttműködését a zökkenőmentes átállás érdekében.
Köszönjük támogatásukat!
Tompa Mihály Országos Verseny - iskolai forduló
30 tanuló kapcsolódott be a Tompa Mihály Országos Verseny iskolai fordulójába.
A legjobbak a körzeti fordulóba jutottak tovább.
Íme a továbbjutók:
1. kategória vers:
1.Šimko Emma (III.)
2. Lőrincz Zalán (II.A)
3. Kotasz Adél (II.A)
1. kategória próza:
1. Volf Áron (I.B)
2. Baláž Ádám (III.)
3. Levák Karolína (I.B)
2. kategória, vers:
1. Balesz Dorka (VI.B)
2. Dimitrov Laura (V.A)
3. Sivák Dominik (IV.B)
2. kategória, próza:
1. Tóth Sebastián (V.A)
2. Somogyi Dóra (V.A)
3. Kovács Lilien (VI.A)
3. kategória, vers:
1. Szölösi Lilien (VIII.)
2. Demeter Erika Lujza (VII.)
3. kategória, próza:
1. Gőbölös Laura (IX.B)
Minden résztvevőnek és felkészítőnek szívből gratulálunk és sok sikert kívánunk a következő fordulóban!
19
További fotók a Fradi Testnevelés Óráról
Do fotogalérie bol pridaný nový album További fotók a Fradi Testnevelés Óráról.
21
⚽FRADI-SZÍV DOBOGOTT A ZSELÍZI SPORTCSARNOKBAN! ⚽
Hatalmas élménnyel gazdagodtak iskolánk tanulói! Vendégül láthattuk a Ferencvárosi Torna Club „Fradi Tesi óra” programját.
- A gyerekek a rekordbajnok magyar klub profi szakedzőitől tanulhattak. Külön megtiszteltetés volt, hogy a Fradi felnőtt keretének kapusa, Radnóti Dániel is beállt a mieink közé edzeni – a közös munka és a fotózkodás pedig örök emlék marad minden diáknak! Természetesen a Fradi Sas is tiszteletét tette nálunk, gondoskodva a remek hangulatról.
- A folytatás sem marad el!
- A zöld-fehér stáb meghívásának köszönhetően diákjaink tavasszal élőben, a Groupama Arénában is szurkolhatnak majd a csapatnak!
- Köszönjük a látogatást és ezt a fantasztikus napot! Hajrá, Fradi!
- #Zselíz #Alapiskola #Fradi #FTC #FradiTesiOra
29
News archive
