Novinky - Újdonságok

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit

Novinky - Újdonságok

          • December 5-én iskolánkba is ellátogatott a Mikulás!

          • Énekszóval, meleg tejjel, mézeskaláccsal és rengeteg levéllel várták a gyerekek a Mikulást december 5-én reggel az iskola folyosóján. A nap folyamán minden osztályba bekukkantott, ahol a gyerekek nagy örömmel fogadták. A Mikulás jókedvet, csillogó szemeket és apró ajándékokat hagyott maga után.

          • Csapatépítő és adventi hangulatú tanulmányi kiránduláson a IV.A

          • December 3-án csapatépítő és adventi hangulatú tanulmányi kiránduláson vett részt a 4.A osztály Léván. Először a "Sajka család vándorélete" című kiállítást tekintették meg, ahol megismerkedtek a család életével, valamint papírbábokat is készíthettek.

            A kiruccanós napunkat egy kis karácsonyi vásárlással és forrócsokizással fejeztük be.

          • „Mennyi szeretet fér egy cipősdobozba?”

          • Iskolánk idén is bekapcsolódott a „Mennyi szeretet fér egy cipősdobozba?” elnevezésű jótékonysági kezdeményezésbe. 🎁💛
            A gyerekek nagy lelkesedéssel készítették el ajándékcsomagjaikat, amelyek ma indultak útnak, hogy örömet szerezzenek és mosolyt csaljanak az idősek otthonában élő nyugdíjasaink arcára.  Szeretnénk szebbé varázsolni az ünnepüket és egy kis szeretetet, figyelmességet csempészni öreg napjaikba.

          • Mézeskalács sütés a napköziben

          • Az adventi időszak az iskolában már nem csak a tanulásról szól – minden nap tartogat valami különleges elfoglaltságot. Így volt ez ma is: a napközisek mézeskalácsokat sütöttek.
            A finom illatok belengték az iskola folyosóit, a gyerekek pedig nagy örömmel díszítették a mézeskalácsokat, amelyekkel idén is a suli karácsonyfáját díszítjük.

            Sok mézeskalács díszre lesz szükség, mert Jašák Péter II.A osztályos tanuló szüleitől egy mennyezetig érő normandiai fenyőt kaptunk, mely a saját fenyőültetvényükről érkezett. Hálásan köszönjük nekik – a gyerekek nevében is – ezt a kedves és nagylelkű ajándékot.

          • Járási 3. és 5. helyezés floorball-ban!

          • Lány és fiú csapatunk is érdekelt volt a járási floorball-bajnokság lévai döntőiben, ahol könnyű mérkőzésekre már egyetlen csapat se számíthatott. Sportolóink ismét nagyszerű küzdőszellemről tettek tanúbizonyságot - lányaink a fantasztikus 3. helyen végeztek, a fiúkat szintén hatalmas dicséret illeti, hiszen 28 résztvevő alapiskola között szerezték meg a kiváló 5. helyezést. Gratulálunk!

            Csapataink tagjai:

            Lányok: Barecz Adrienn (VII. osztály), Blanár Réka (IX.B), Demeter Erika Lujza (VII. osztály), Gőbölös Laura (IX.B), Meliska Dominika (IX.B), Nyustyin Dóra (IX.A), Potocky Rebeka (IX.A), Trgiňa Viktória (IX.A)

            Fiúk: Bódi Arnold (VIII. osztály), Cserba Zsolt (IX.B), Dioši Bence (VIII. osztály), Koszorús Balázs (IX.B), Kotrus Gábor (VIII. osztály), Nyustyin Dominik (IX.A), Pásztor Ádám (IX.B), Rák Norbert (VIII. osztály), Szelle Márk (IX.B), Šimko Alex (VIII. osztály)

          • Asztalitenisz – járási döntő

          • Tavalyi eredményét megismételve, idén is az elismerésre méltó 4. helyen végzett a Mangult Dávid, Nyustyin Dominik és Szelle Márk alkotta csapatunk a fiúk asztalitenisz-bajnokságának járási döntőjében. 

            A versenyen a Lévai járás 26 iskolája vett részt. Szívből gratulálunk!

            További eredmények:

                1.      helyezés: ZŠ, Školská 14, Levice

                2.      helyezés: ZŠ, Sv. Michala 42, Levice

                3.      helyezés: ZŠ, Saratovská 85, Levice

                4.      helyezés: Alapiskola - Zselíz

                5.      helyezés: ZŠ s MŠ, Kozárovce 927

                6.      helyezés: Pongrácz Lajos Alapiskola, Ipolyság

             

             

          • Angol nyelvi olimpia - iskolai forduló

          • Magas részvétel mellett tartottuk meg az angol nyelvi olimpia iskolai fordulóját – a felső tagozat 25 tanulója indult el az idei megmérettetésen. A résztvevőknek most is a nyelvtan, a szókincs és a nyelvi készségek négy alapvető területén (íráskészség, beszédkészség, írott szöveg értése, hallott szöveg értése) kellett bizonyítaniuk angoltudásukat. Örömmel tölt el minket, hogy a mai naphoz hasonlóan, tanulóink az egész tanév folyamán ilyen aktívan kapcsolódnak be a tanulmányi versenyekbe. Csak így tovább!

            A verseny idei díjazottjai:

            1A kategória

            1. helyezett: Csuvara Péter (VII. osztály)
            2. helyezett: Kóša Dorián (VI.B), Török Alexa (VI.B)
            3. helyezett: Valach Tamás (VI.A)

            1B kategória

            1. helyezett: Mangult Dávid (IX.A)
            2. helyezett: Kotrus Gábor (VIII. osztály), Nyustyin Dóra (IX.A)
            3. helyezett: Bajkay Dominik (IX.B)
          • “Ember a keringési pályán” - a Zselízi Városi Könyvtár és a lévai Barsi Csillagvizsgáló által meghirdetett rajzverseny

          • Az „Ember a keringési pályán” elnevezésű asztronómiai és művészeti verseny ünnepélyes díjátadására 2025. november 25-én került sort a Zselízi Városi Könyvtárban.  A kihirdetett 5 kategóriában több tanulónk pályamunkája is díjat kapott.

            Díjazottjaink:

            II. kategória (1-4. évfolyam, alapiskolák):

            Dudáš Hanna, IV. B - 1. helyezés

            Tóth Hanna IV. B - 2. helyezés

            III. kategória (5-9. évfolyam, alapiskolák):

            Potocki Rebeka IX.A - 1. helyezés

            Lojda Zsófia VI.B - 3. helyezés

            II. kategória, térbeli munkák (1-4. évfolyam, alapiskolák):

            Sivák Dominik IV.B - 1. helyezés

            Lauko Eszter IV. A - 2. helyezés

            III. kategória, térbeli munkák (5-9. évfolyam, alapiskolák):

            Dimitrov Laura V,A, Szalma Lilla V,A, Somogyi Dóra V,A - 1. helyezés

            A lévai Barsi Csillagvizsgáló különdíja:

            Ádám Szabó, 4. A 

            Szívből gratulálunk!

            A verseny munkáiból összeállított kiállítás a felnőttrészleg osztályán 2025 január végéig lesz megtekinthető.

        • 💻💻💻Az iBOBOR országos informatikai verseny kiértékelése
          • 💻💻💻Az iBOBOR országos informatikai verseny kiértékelése

          • Immáron 19.alkalommal került megrendezésre az iBOBOR országos informatikai verseny, melybe iskolánk negyedik alkalommal kapcsolódott be.

            A megmérettetésbe 1 634 iskolából 141 146 tanuló nevezett be.

            A versengés 8 kategórián belül folyik. Iskolánkat 4 kategóriában 87 tanuló képviselte. Közülük 42 tanuló lett sikeres megoldó.

            Sivák Kornél II.A és Jašák PéterII.A csapatversenyben, Tóth Hanna IV.B egyéni versenyben maximális pontszámot értek el, így a legjobbak között végeztek, ami hatalmas dicséretet érdemel.

            A verseny minden egyes résztvevőjének gratulálunk.

            Külön elismerés a sikeres megoldóknak!

            Sikeres megoldóink:

            • A II. III. osztályosok kategóriájában (Drobci): Sivák Kornél II.A, Jašák Péter II.A, Drozdík Irina III., Cellahó Nicol III., Lontai Péter III., Baláž Ádám III., Lőrincz Zalán II.A, Nagy Bence II.A, Antal Adrienn III., Šimko Emma III., Félix Márk II.B, Vaszlavik Dávid II.B, Fűri Hanna III., Juhász Kristóf II.B, Veszelei Liza II.B, Kotasz Adél II.A, Lojda Zina II.A, Zubnár Sebastian III., Fehér Tilda II.B , Šándor Barbara II.B, Balog Marko II.B, Varga Florián II.B, Birdáč Zoe III., Juhász Emma Ciara III.

            • A IV. V. osztályosok kategóriájában (Bobríci): Tóth Hanna IV.B, Dudáš Hanna IV.B, Kmotrica Bence Mihály V.A, Vrábel Kristián V.B, Demény Arnold V.A, Ábel Zoé IV.B, Dimitrovová Laura V.A, Viktória Gregorová V.B, Sivák Dominik IV.B, Rák Lotti V.B, Somogyi Dóra V.A, Szalma Lilla V.A, Varga Zoe V.A, Kiss Lea V.B, Buzáši Norbert IV.A

            • A VI. VII. osztályosok kategóriájában (Benjamíni). Valach Tamás VI.A, Dóka Daniel VI.A, Gasparik Márk VI.B

            • A VIII. IX. osztályosok kategóriájában (Kadeti): Nem volt sikeres megoldó.

          • XVI. Ister–Granum Eurorégiós Rajzverseny

          • A Féja Géza Közösségi Ház az előző évekhez hasonlóan, immáron XVI. alkalommal rendezte meg a nagy népszerűségnek örvendő Ister-Granum Eurorégiós Rajzversenyét általános iskolás gyermekek számára.

            A díjátadó ünnepségre és a rajzokból összeállított kiállítás megnyitójára Gőbölös Laura IX.B osztályos tanuló is meghívást kapott.

            Víz a Marson pályamunkáját a zsűri különdíjjal jutalmazta.

            Laurának és felkészítő pedagógusának – Baka Zsuzsannának – szívből gratulálunk.

        • Emlékeztető!
          • Emlékeztető!

          • Értesítjük a Zrínyi Ilona Matematikaversenybe benevezett tanulókat, hogy az iskolai fordulóra 2025. november 24-én (hétfő) 14:00-tól kerül sor az alapiskola V.B osztályában. 

            Kérjük a versenyzőket, hogy 13:45-kor jelenjenek meg a verseny helyszínén!

            A verseny időtartama:  5-6. évfolyam 75 perc

                                                 7-8. évfolyam 90 perc

          • Nyílt napok a Bátorkeszi Magán Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskolában

          • November 19-én Bátorkeszin nyílt napokat tartott a Magán Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola az iskolában oktatott szakmák és tanulmányi szakok iránt érdeklődőknek. Kilencedikeseink bepillantást nyerhettek a középiskola mindennapi életébe, találkozhattak a pedagógusokkal és a diákokkal is. Megtekinthették a műhelyekben és szalonokban folyó szakmai munkát. Tanulóinkat kedvesen fogadták, a látogatás jó hangulatban zajlott.

             

          • Asztaliteniszezőink is a járási döntőben!

          • Floorball után, iskolánk asztaliteniszben is járási döntőben szerepelhet, miután csapatunk a mai napon az elődöntős csoportja élén végzett. A Mangult Dávid (IX.A), Nyustyin Dominik (IX.A) és Szelle Márk (IX.B) alkotta hármas magabiztosan jutott a lévai fináléba. Gratulálunk!

          • Zselízi Alapiskola is csatlakozott a XI. Országos Rajzfilmünnephez

          • A zselízi Alapiskola alsó tagozatos tanulói is csatlakoztak a XI. Országos Rajzfilmünnephez, amelyet 2025. november 14–16. között rendeznek meg. Magyarország legnagyobb közösségi animációs fesztiváljává fejlődött eseményhez idén a világ bármely pontján élő magyar közösségek is bekapcsolódhatnak, így a zselízi diákok is részesei lehettek a programnak.

            Az alsó tagozatos gyerekek ingyenes, jogtiszta magyar és nemzetközi animációkat tekinthettek meg, közel száz film és válogatás közül. A klasszikus rajzfilmek, díjnyertes alkotások és irodalmi adaptációk színesítették a délelőttöt, lelkesedésből nem volt hiány.

            A cikk megjelent Bíró Bernadett   Petőfi Sándor ösztöndíjas adatlapján:

            https://www.petofiprogram.hu/galeria/kepek/zselizi-alapiskola-csatlakozott-xi-orszagos-rajzfilmunnephez

        • ÉRTESÍTÉS - RÖVIDÍTETT NAP
          • ÉRTESÍTÉS - RÖVIDÍTETT NAP

          • A zselízi Alapiskola igazgatósága értesíti a Tisztelt Szülőket, hogy 2025. november 21-én, (péntek) az ANDRÁS NAPI VÁSÁR miatt a tanítás az alsó tagozaton 11:30-ig, a felső tagozaton 11:45-ig tart. Az iskolai klub foglalkozása elmarad. Kérjük a Tisztelt Szülőket, hogy ebéd után 12:00-ig biztosítsák gyermekeik távozását az iskolából. Megértésüket köszönjük.

                                                                                                  Az iskola vezetősége

          • Az idei tanévben is járási döntőt játszhatunk floorball-ban!

          • A héten rendezték meg a járási floorball-bajnokság elődötőit, amelyeken a Lévai járás 6 legjobb csapata közé, s egyben a járási fináléba való jutás volt a tét. Lány csapatunk a garamkovácsi és a lévai Szent Vincent de Paul Katolikus alapiskolát megelőzve lett csoportelső, a fiúk pedig a nagysallói, sárói és oroszkai alapiskola csapatát legyőzve jutott be a döntőbe. Gratulálunk, büszkék vagyunk, hogy mindkét csapatunk a lévai járás legjobbjai közé tartozik ebben a sportágban.

          • KINCSKERESŐK

          • A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RPK Galánta mint Tehetségpont) és a Mentor TT idén 20. alkalommal hirdette meg a Kincskeresők – helyi értékeket kutató diákok konferenciáját. Iskolánkat két nyolcadikos tanuló, Dioši Bence és Kotasz Nándor képviselte, akik Grófi gyökerek című előadásukkal szerepeltek a rendezvényen. Az előadásban Zselíz város nevezetességeit mutatták be.

            Az ezüst sávos minősítést elért diákok kiválóan szerepeltek a megmérettetésen. Sok szeretettel gratulálunk nekik, valamint felkészítő tanáruknak, Baka Zsuzsannának.

    • Kapcsolatok

      • Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola, Komenského 1, Želiezovce - Zselíz
      • 0910 522 205, +421 x 367711124
      • Riaditeľstvo - Igazgatóság: 0903 532 850
        Sekretariát - Titkárság: 0910 522 205, +421 x 367711124
        Jedáleň - Étterem: 0918 130 833, 0902 160 260
      • Komenského 1
        937 01 Želiezovce
        Slovakia
      • Ing. Anikó Máté
      • Mgr. Zuzana Sokolová
  • Fényképalbum

    • semmi megjeleníthető adatok