A Zselízi Református Egyházközség szervezésében 2019. december 7-én, szombaton, 14.00 órai kezdéssel Csillagváró alkalomra kerüt sor az Alapiskola épületében. Az ünnepváró délutánt a Kolompos együttes népzenei műsora nyitotta. A gyerekek különféle hangszerekkel ismerkedhettek, a zenekar tagjai pedig interaktívan szórakoztatták és mozgatták meg kis közönségüket. A találkozó második felében a kézügyességé volt a főszerep. Szebbnél szebb karácsonyi díszek, ajándékok, adventi koszorúk, harangok készültek a kézműves foglakozásokon. Finom házi készítésű sütemények, rétesek, pogácsák, forralt bor és tea sem hiányozhatott a meghitt délutánról.
Novinky - Újdonságok
Csillagváró
- 21
Karácsony előtti mézeskalácssütés a napköziben
Az adventi időszak nem maradhat el mézeskalácssütés nélkül. A napközisek a nevelőnénikkel, szakácsnénikkel közösen mézeskalács tésztát gyúrtak, sütöttek és díszítettek. A gyönyörű és finom sütemények ezután a karácsonyfa ékességei lettek. Így varázsolták a Kicsindy családtól kapott fenyőfát gyönyörű karácsonyfává.
11
Itt járt a Mikulás!
A gyerekek idén is nagy izgalommal várták a Mikulást. A kisebbek egy kis verssel, énekkel is kedveskedtek, de a nagyobbak is örömmel fogadták az apró ajándékot.
37
Felhívás!
Az idei tanévben az építkezési munkálatok miatt az összegyűjtött papír átvétele korlátozott időben történik!
1. gyűjtési időpont:
2019. november 29. (péntek) – 2019. december 17. (kedd)
Az összegyűjtött papírt
a reggeli órákban 7:00 – 8:30,
a délutáni órákban 13:00 – 15:30
között lehet leadni az ügyeletes
takarító néninek, vagy az iskola gondnokának.
Hullámpapírt, kartont nem áll módunkban átvenni.
Jótékonysági képaukció a lévai zsinagógában
Idén is szemet gyönyörködtető alkotások kerülnek kalapács alá a lévai zsinagógában. Az Art For Help jótékonysági kiállítást december 1-jén 15 órakor nyitották meg a zsinagógában. A tizenharmadik képárverést egy hétre rá, december 8-án 15 órától ugyanitt rendezik meg. Mgr. Baka Zsuzsanna, iskolánk rajztanára, képzőművészeti alkotásaival rendszeresen csatlakozik a rendezvényhez. Az eladott képzőművészeti alkotások árából rászorulók karácsonyát varázsolják szebbé.
Ki a vagány a vidéken?
A Via Nova Ifjúsági Csoport és a Fiatalok a Garam és Ipoly Mentéért Polgári Társulás nyolcadik alkalommal rendezte meg a Ki a vagány a vidéken? elnevezésű ifjúsági tehetségkutató versenyt. A megmérettetés 2019. november 29-én zajlott Zselízen a Művelődési Otthonban. Iskolánkat hangszer és zenekar kategóriában Belák Attila Péter VI.B képviselte. Gitárjátékát a szakmai zsűri a második helyezéssel és egy hangszervásárlási utalvánnyal jutalmazta.
Gratulálunk!
JÁTÉKGYŰJTŐ AKCIÓ
Felvidéki Kincsőrzők - 2019
A Sólyom Gyermekei polgári társulás az idén is meghirdette a Felvidéki Kincsőrző Művészeti Fesztivált, amelynek célja, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson a szép magyar beszéd és tiszta éneklés kincsét őrző gyermekeknek. A rendezvényre november 30-án került sor a csatai kultúrházban. A versenybe bekapcsolódó tanulók igencsak kitettek magukért, és méltóképpen képviselték iskolánkat ebben az évben is. A szakmai zsűri értékelése alapján a következő eredmények születtek:
2. kategória
Versmondás: Goga Veronika IV. A - aranysáv, Szekeres Lilla II. A - aranysáv
Egyéni ének: Lojda Zoja IV.A – ezüstsáv, Lakatoš Denis IV. A – bronzsáv
Csoportos ének: Duba Orsolya, Lojda Zoja, Nagy Stefánia, Potocki Karin IV.A – aranysáv
3. kategória
Versmondás: Hudák Zsófia VIII.B – ezüstsáv, Šógor Bálint Marcell VIII.B – aranysáv
Egyéni ének: Farkas Dezső Alex V.B - ezüstsáv
Csoportos ének: Hereng Orsolya, Pásztor Nóra V.A - aranysáv
Cserba Bianka, Goga Vivien, Chen Jiuan, Kicsindy Krisztián, Riedly Bence Levente
VI. A – bronzsáv
Gratulálunk!
8
Újra Csatán gyűltek össze a Kincsőrzők
Kaszmán Zoltán • 2019. december 03.,Ma7
Az Okos Csaba által irányított, csatai székhelyű Sólyom Gyermekei polgári társulás és a szombathelyi Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola közös szervezésében ezúttal már ötödik alkalommal valósult meg a Felvidéki Kincsőrző Művészeti Fesztivál.
Bevezetés a neuropedagógiába
Iskolánk pedagógusainak november utolsó hétvégéjén Kulcsár György budapesti neuropedagógus, komplex mozgásterápia oktatója, a KMT Akadémia szakmai vezetője képzést tartott az iskola falai között. A résztvevők betekintést kaptak a neuropedagógia elméleti alapjaiba. Örömünkre igazán európaivá vált a képzés, hiszen nemcsak a környékbeli iskolák kollégái jöttek el hozzánk, de volt aki Norvégiából érkezett közénk.
3
Tutanhamon kiállítás Budapesten
4.B, 6.A, 6.B, 9.
Mi is megtekintettük Budapesten a "Tutanhamon rejtélye és kincsei" elnevezésű kiállítást. Megismerhettük Howard Carter életrajzát, az ókori Egyiptom történelmét, kultúráját. Rövidfilm mutatta be Tutanhamon fáraó sírjának megtalálását. A fiatal fáraó sírjában rengeteg kincsleletet találtak. Mi is arra gondoltunk, amire Howard Carter: "csodálatos dolgokat látok!" Ezután moziba mentünk. Sok élménnyel tértünk haza.
58
Az első hó
Korai havazással indított a tél. Az első hóval az iskolaudvarra megérkezett a tél legkedvesebb figurája, a hóember is! A fehér takaró a napköziseket közös gyúrásra inspirálta.
Felállították a városi adventi koszorút
A Szent Jakab téren már elkészült az adventi koszorú fenyőalapja, feldíszítése idén is a zselízi lakosok, kicsik és nagyok örömteli feladata lesz. A napközisek már elhelyezték a saját kezűleg készített díszeket. A koszorú ünnepélyes megszentelésére és az első gyertya meggyújtására december elsején kerül sor.
6
Rendhagyó zeneóra
Cigány kultúrával és autentikus cigány népzenével találkozhattak tanulóink a Romane Jile zenekar jóvoltából egy délutáni foglalkozás keretén belül. A zenekar motorja, a csatai Babindák István, a Romane Jíle polgári társulás elnöke - aki egyébként ismert szlovákiai magyar-cigány költő is - mesélt a gyerekeknek a cigányságról, a múltjukról, értékeikről. Ernő fia gitáron és kannán játszott, ifjabb István klarinétozott. Gyerekeinknek láthatóan tetszett a fellépésük, mert velük énekelték a dalokat, tapsolták a ritmust.
16
Angol nyelvi olimpia - iskolai forduló
2019. november 21-én és 22-én megrendeztük az angol nyelvi olimpia iskolai fordulóját. Tanulóink két kategóriában versenyeztek. Az 1A kategóriában 11 tanuló, az 1B kategóriában 10 tanuló mérte össze tudását. A verseny nagy kihívást jelent még a legrátermettebbeknek is. A nyelvtani, lexikai ismereteket felmérő teszten kívül szövegértelmezési és konverzációs feladatokat oldottak a tanulók. Minden résztvevőnek gratulálunk, a továbbjutottaknak - Kotrus Nikolettnek (VII.) és Čatlós Tamásnak (IX.) – pedig sok sikert kívánunk a következő megmérettetéshez, amely 2020. január 15-én lesz a járási fordulón.
Tisztelt Szülők!
Az iskola igazgatósága értesíti Önöket, hogy 2019. november 22-én (pénteken) a ZSELÍZI ANDRÁS-NAPI VÁSÁR miatt rövidített tanítási napot tarunk.
Az utolsó tanítási óra vége
alsó tagozat: 11:30
felső tagozat: 12:25
Az iskola étterme 13:00-ig üzemel. A foglalkozás a napközi otthonban elmarad.
TORMA GÁBOR DÍJ
Torma Gábor, egykori diákunk és kedves barátunk, november 19-én ünnepelte volna 23. születésnapját. A sors nem adta meg nekünk, hogy együtt ünnepeljünk, de emlékét örökre szívünkben őrizzük. Édesanyja,Torma Irén, és testvére, István, Gábor emlékére díjat és alapítványt hoztak létre, amelyekkel a gimnázium és az alapiskola fiatal sportolóit és irodalomkedvelőit szeretnék támogatni. A zselízi Alapiskola kiemelkedő vers- és prózamondói, a gimnáziumban pedig a legsikeresebb sportolók részesülnek majd a mindenkori tanév végén ebben a díjban, ill. ösztöndíjban. Köszönjük. Aki teheti, és szeretné támogatni a kezdeményezést, az alábbi számlaszámra lehet eljuttatni az adományokat: SK57 5200 0000 0000 1854 8437 Köszönjük!
Régióm szépségei
Zselíz partnervárosa, Trstená, a Trstenái Városi Napok keretén belül „Régióm szépségei“ címen rajzpályázatot hirdetett meg, melybe 19 tanulónk kapcsolódott be. A tanulók munkáját a szakmai zsűri díjjal ismerte el.
Egyre népszerűbb a salátanap a gyerekek körében
Talán a szokatlan tálalási forma, vagy a friss salátavariációk látványa fogja meg a tanulóinkat, örömünkre a salátanap nagy népszerűségnek örvend. A gyerekek önszántukból, kedvükre válogatnak az egészséges saláták között.
Ember az űrben
A Barsi Csillagvizsgáló és a zselízi Városi Könyvtár a 2019/2020-as tanévben is meghirdette az Ember az űrben elnevezésű képzőművészeti pályázatot. Az ismeretterjesztő bemutatóval egybekötött díjkiosztó 2019. november 18-án zajlott a könyvtár ifjúsági osztályán. A zsűri 64 beérkezett alkotást bírált el, ebből 16 ért el helyezést. Iskolánk 11 díjazott tanulója büszkén vette át az elismerést.
Díjazottaink:
II. kategória (1-4. osztály, alapiskolák):
Urbán Kiara, IV.B - 1. helyezés
Lojda Zoja, IV.A - 3. helyezés
Éder Máté IV.A - 3. helyezés
III. kategória (5-9. osztály, alapiskolák):
Repka Alexandra, VIII.A - 1. helyezés
Szántó Rita, VI.B - 2. helyezés
Sunyík Zsófia VI.B - 3. helyezés
II. kategória - térbeli munkák (1-4. osztály, alapiskolák):
Raj Krisztián IV.B - 1. helyezés
Lábsky Melinda IV.B - 2. helyezés
III. kategória - térbeli munkák (5-9. osztály, alapiskolák):
Kovács Bence, VIII.A - 1. helyezés
A Barsi Csillagvizsgáló díja
Cserba Bianka, VI.A
A Zselízi Városi Könyvtár díja
Raj Tamara, VI.B
51
News archive
