A koszorúzási ünnepség délután 17 órakor kezdődött. Beszédet mondott Csonka Ákos, az MKP Zselízi Helyi Szervezetének elnöke és Sárai András, a Csemadok zselízi alapszervezetének elnöke. Ünnepi verset szavalt Sógor Bálint, a zselízi Alapiskola VIII.B osztályos tanulója.
Novinky - Újdonságok
Ünnepi megemlékezés és koszorúzás az 1956-os forradalom évfordulóján.
- 3
Gloria Victis 1956
2019. október 22-én 8 nyolcadikos és 11 kilencedikes tanulónk - a világtörténelmet író elődök előtt tisztelegve - részese volt a Rákóczi Szövetség Gloria Victis 1956-os budapesti emlékünnepségének és ifjúsági találkozónak. A közel háromórás dunai hajózás során a Kiss Kata Zenekar és a Maszkura és a tücsökraj frontembere szórakoztatta az ebéd után erőt gyűjtő fiatalokat, akik a Műszaki Egyetem épülete előtt gyülekeztek, hogy az állami ünnepség után egy fáklyás felvonulás keretében a Bem térre vonuljanak. A koszorúzást és a Csík zenekar koncertjét követően a MOM Sportközpontban folytatódott a program a középiskolás Légy-Ott! találkozóval, azon belül is a Bagossy Brothers Company koncertjével.
Kaszmán Zoltán
14
2. helyezés a makettépítő diákok szlovákiai bajnokságán
2019. október 19-én iskolánk diákja, Repka Alexandra (VIII.A) részt vett a makettépítő diákok szlovákiai bajnokságán, melyet Nyitrán rendeztek meg. Repka Alexandra a papírmakett-építők kategóriájában 2. helyezést ért el.
Zelenyák Tizenhármas Országúti Futóverseny
2019. október 19-én iskolánk 11 tanulója is rajthoz állt a Dudich Ferenc Polgári Társulás és Lekér Község Önkormányzata által immár 24. alkalommal megszervezett Zelenyák tizenhármas elnevezésű nemzetközi futóversenyen. A hat korosztályba sorolt diákok között remekül teljesítettek a zselízi alapiskolások: Kotasz Nándor, Nyustyin Dominik, Nyustyin Dóra, Koszorús Balázs, Kováč Jennifer, Ványi Lajos, Baka Attila, Szabó Lívia, Furár Barbara, Sunyík Réka és Ábel Fanni.
Négy kilencedik osztályos lány, Szabó Lívia, Furár Barbara, Sunyík Réka és Ábel Fanni kiváló erőnlétükről és kitartásukról tettek tanúbizonyságot, ugyanis az 1900 métert úgy futották le, hogy az előző napon még a Börzsöny lankáin túráztak, több mint tíz kilométert megtéve.
Az idei Zelenyák tizenhármas abszolút győztese egyébként az Esztergomi Futóműveket képviselő Gutrai Krisztián lett, aki nem mellesleg korábban szintén iskolánkat látogatta.
A helyezést elérő tanulóink:
Kotasz Nándor (II.B) – 3. hely a 2. kategóriában
Nyustyin Dominik (III.A) – 3. hely a 3. kategóriában
Nyustyin Dóra (III.A) – 2. hely a 3. kategóriában
Koszorús Balázs (III.B) – 2. hely a 3. kategóriában
Kováč Jennifer (IV.B) – 2. hely a 4. kategóriában
Baka Attila (VI.A) – 3. hely a 4. kategóriában
Szabó Lívia (IX.) – 1. hely a 6. kategóriában
Furár Barbara (IX.) – 2. hely a 6. kategóriában
Sunyík Réka (IX.) – 3. hely a 6. kategóriában
Kaszmán Zoltán
Prédikálószéki túra
Sokak szerint a vénasszonyok nyara az év legszebb időszaka egy sétára a természetben. Ez különösen igaz térségünk hegységeire, mint amilyen a Börzsöny, a Pilis vagy a Visegrádi-hegység. Ezért is döntöttünk úgy nyolcadikos és kilencedikes tanulóinkkal, hogy fölballagunk a Visegrádi-hegységben található Prédikálószéki-kilátóhoz, ahonnan páratlan kilátás nyílik a Dunakanyarra. A túra nem volt könnyű, de a jó hangulat és az elénk táruló látvány mindenkit kárpótolt a fáradozásáért. A képek önmagukért beszélnek! Markovics Imre
45
Tájház látogatás Csatán
Az V.B osztály Baka Zsuzsa osztályfőnök vezetésével tájház látogatáson vett részt Csatán. Megérkezésük után a tájház bemutatása következett: az épület, a tisztaszoba, a korabeli berendezési tárgyak megtekintése után a helyi népviselet bemutatása sem maradt el. Később a tanulók bekapcsolódhattak a nekik szervezett kézműves foglalkozásba. Kukoricacsuhéból szebbnél szebb csuhé virágokat készítettek.
11
Rákóczi Szövetség ösztöndíjátadása Zselízen - a helyi alapiskolások műsora
A Zselíz környéki kisdiákok is megkapták a rákóczis ösztöndíjakat
Kaszmán Zoltán • 2019. október 19., Ma7
2019. október 18-án a zselízi Csemadok-házban került sor a beiratkozási ösztöndíjak kiosztására, ami a Rákóczi Szövetség Magyar Iskolaválasztási Programjának keretén belül valósult meg.
A zselízi Csemadok-házban megjelenteket – a Himnusz közös eléneklése után – a Rákóczi Baráti Társaság elnöke, Mácsadi János köszöntötte, majd átadta a szót a helyi oktatási intézmény vezetőjének, Máté Anikónak, aki elismerve az érintett szülők iskolaválasztási döntését kiemelte, hogy az ismeretek megszerzésének leghatékonyabb módja kizárólag az anyanyelven történő tanulás: „Ezek a gyerekek magyarul tanulják meg a meseolvasás rejtelmeit, magyarul tanulnak történelmet, magyarul tanulják a kultúrát és ápolják, egyben meg is élik hagyományainkat. Magyarként ne a megmaradás legyen a célunk, hanem a gyarapodás!” – tette hozzá.
Képzőművészeti kiállítások Zselízen
Rendhagyó képzőművészeti óra keretén belül 2 különleges kiállításon vettek részt a III. A osztályosok. A Magyar Házban Mézes Árpád szobrász-restaurátor művésznek az alkotásait, a zselízi Művelődési Otthonban pedig a városhoz tartozó Nagypuszta büntetés-végrehajtási intézetében tartózkodó elítéltek műveit tekintették meg.
6
Zselízi alapiskolások is szurkoltak a Groupama Arénában
Kaszmán Zoltán • 2019. október 14., Szurkoló
A zselízi alapiskola és a Csemadok helyi alapszervezete 2019 októberében összefogott, hogy egy busznyi tanulót juttasson el a vasárnapi Magyarország–Azerbajdzsán labdarúgó-mérkőzésre.
Ugyan az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntése alapján zárt kapuk mögött kellett megrendezni a magyar válogatott utolsó hazai csoportköri mérkőzését, az UEFA egyik rendelete értelmében 14 éven aluli gyermekekkel mégis fel lehetett tölteni a nézőteret. Az egész Kárpát-medencéből néhány nap alatt 15 ezer kisdiákot regisztráltak be iskolák, valamint kulturális- és sportegyesületek képviseletében. A népes gyereksereg között foglalt helyet az a 41 lelkes zselízi alapiskolás is, aki a mérkőzés gyenge színvonalától függetlenül – meleg teát kortyolgatva és zsíros kenyeret majszolva – fáradhatatlanul buzdította nemzeti válogatottunkat.
17
Zselízen is fellépett Kiss Kata Zenekara
Kaszmán Zoltán • 2019. október 11., Múzsa
A 2009-ben alapított Kiss Kata Zenekar a száz koncertből álló Magyarból Jeles elnevezésű turnéja keretén belül Zselízen és Ipolypásztón is zenélt.
5
Beiratkozási Program
A Rákóczi Szövetség Beiratkozási Programjának ösztöndíjátadása a magyar iskolakezdők részére a zselízi régióban 2019. október 18-án (pénteken) 11:30 órai kezdettel kerül megrendezésre a Magyar Házban. Az ösztöndíj értéke 10 000 Ft, amit személyesen vehetnek át az iskolakezdők szülei a helyszínen. Kérjük a kedves szülőket (törvényes képviselőket), hogy a pénz átvételéhez hozzák magukkal személyi igazolványukat. Abban az esetben, ha nem tudnának megjelenni, az Önök által meghatalmazott személy (nagyszülő, nagynéni stb.) is felveheti az ösztöndíjat.Ebben az estben írásbeli meghatalmazás szükséges. Nyomtatványt a meghatalmazáshoz Mgr. Nagy Tünde osztályfőnöknél lehet kérni. Az első osztályos tanulók 11:00-kor indulnak a Magyar Házba az osztályfőnök és a napközis nevelőnő kíséretében. Ebédre és napközibe a rendezvény után (12:00-12:30 között) visszakíséri a gyerekeket Borši Mária nevelőnő.
Az iskola igazgatósága
XII. Harmos Károly Országos Képzőművészeti Pályázat
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ), a Szlovák Nemzeti Múzeum, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma és a társszervezők által meghirdetett szlovákiai magyar iskolák és óvodák XII. Harmos Károly Országos Képzőművészeti Pályázatán iskolánk IX. osztályos tanulója, Bobál Alexandra 3. kategóriában alkotásáért oklevelet kapott. Gratulálunk!
Nyelvek Európai Napja
Az Európa Tanács 2001-ben szeptember 26-át a Nyelvek Európai Napjának nyilvánította. Ez alkalomból a Comenius Gimnázium minden évben nyelvi vetélkedőre invitálja a környék alapiskolásait. A 3 fős csapatok játékos, interaktív formában mérhetik össze tudásukat magyar, szlovák, angol és német nyelven. Idén iskolánk 2 csapatot indított:
1. csapat: Családi Norbert (IX.), Šarovecka Dorina (IX.), Szabó Lívia (IX.)
2. csapat: Čatlóš Tamás (IX.), Melczer Anna (IX.), Puksa Dánie Márton (IX.)
Tanulóink nagyszerűen helytálltak. 8 csapatból a 2. számú csapat a második helyen végzett. Gratulálunk!
9
Főhajtás az aradi vértanúk előtt
Október 6-án Zselízen a lakosság a Hősök Emlékkertjében álló 1848/49-es kopjafánál emlékezett az aradi vértanúkra. A megemlékezésen verset mondott Sógor Bálint Marcell (VIII.B).
EX LIBRIS - BIENNÁLÉ
17. alkalommal rendezték meg Galgócon (Hlohovec) a gyermekeknek szervezett Ex libris Biennálét. E nemzetközi kiállításra, mely a mesék világába kalauzolta a látogatókat, 1503 gyermek 15 országból küldte el alkotását. Szabó Dorina VIII.A osztályos tanuló a Zselízi Városi Könyvtár díját vehette át e rangos kiállításon. Felkészítő pedagógus: Mgr. Baka Zsuzsanna
15
Elsősök mozgáskészségének felmérése
Folytatódik az első osztályos gyerekek mozgáskészségének felmérése az alapiskolákon. Egyszerűbb és összetettebb motorikus próbákkal a koordinációs és kondicionális képességet, a vázizom erejét, az állóképességet, az ízületi hajlékonyságot mérik.
25
Könnyű a matek
Új fényképek a Könnyű a matek albumban
5
Különleges tornával kezdtük a napot
Különleges tornaórával kezdték a mai napot az elsősök. A gyerekek Forró Éva gyógypedagógussal a tornaszőnyegen ülve, fekve tornáztak, vállat emelgettek, fejet forgattak, hemperegtek. „Ha kimarad a kisgyermek mozgásfejlődése során a gurulás, a kúszás, a mászás, vagy nem gyakorlódnak be eléggé, ezért a kapcsolódó érzékelő és irányító központok nem fejlődnek ki megfelelően. Ezek a mozgásformák kiemelkedő szerepet játszanak az idegrendszer, az érzékszervek, az egyensúly és a mozgáskoordináció fejlődésében. E képességek egymással szorosan összekapcsolódva teremtik meg az értelmi képességek alapjait. Az agyi területek elégtelen vagy nem jó működése tanulási nehézséghez, viselkedési problémához, magatartás zavarhoz vezethet, mert a mozgás segítségével járódnak be az idegpályák, fejlődnek az agyi rendszerek. A Kulcsár - féle mozgásterápia ebben nyújt segítséget. A komplex mozgásterápia segítségével minimális eszközigénnyel megelőzhető, illetve lényegesen csökkenthető vagy felszámolható a tanulási nehézség és enyhülnek a kialakult magatartási problémák.”- mondta Forró Éva, iskolánk gyógypedagógusa Az összeállított gyakorlatsort minden nap végigtornázzuk az iskolánk elsőseivel.
6
Változás az ebédről való kijelentkezéssel kapcsolatban
A szeptemberben kiadott jelentkező lapon az ebédről kijelentkezés 4 lehetőségét tüntettük fel a szülőknek.
- on-line az iskola weboldalán: alapiskolazseliz.edupage.org
- telefonon a +421 902 160 260 telefonszámon
- e-mail formájában sjmad.zeliezovce@gmail.com e-mail címen
- személyesen az iskolai étteremben
Ez a megoldás nem bizonyult hatékonynak. A hiányzó, de nem kijelentett tanulóknak a konyha köteles lenne megfőzni az ebédet. , Ebben az esetben az ebéd teljes árát kell téríteni, melynek az ára 1,20 €. Az utólag kiszámlázott megfőzött ebédek árát nagyon nehéz behajtani az érintettektől. Így a konyha kifizetetlen számlákat halmozna fel.
Ezért a konyhai alkalmazottak minden reggel 8:00-kor felmérik a hiányzó tanulókat. Ha a tanuló csengetés után érkezik az iskolába, a tanulónak, vagy a szülőnek jelentenie kell a kései érkezést a konyhavezetőnél.
Betegség 1. napján a törvény értelmében ebédet ebédhordóban el lehet vinni 11:30-tól 12:00-ig.
Ebben az esetben az ebéd teljes árát kell téríteni, és a szülőnek az elviteli szándékát jelenteni kell:
- on-line az iskola weboldalán: alapiskolazseliz.edupage.org
- telefonon a +421 902 160 260 telefonszámon
- e-mail formájában sjmad.zeliezovce@gmail.com e-mail címen
- személyesen az iskolai étteremben
az ebéd elvitele napján 8:00 óráig.
Megértésüket köszönjük!
News archive
