A döntő résztvevői jól tudják, mennyi munka vezetett idáig. A verseny még szeptemberben indult a négyfordulós levelező szakasszal, majd a legjobbak március 25-én az elődöntőben mérhették össze tudásukat. Innen évfolyamonként csak a legjobb húsz jutott tovább a Felvidék legrangosabb matematikaversenyének döntőjébe. Iskolánkból két tanulónak sikerült ezt elérnie, ami önmagában is szép eredmény.
A döntőben így végeztek a versenyzőink:
6. osztály: Gasparik Márk – III. díj/12. hely ,
7. osztály: Demeter Erika Lujza – 15. hely
Gratulálunk Lujzinak és Márknak és a felkészítő pedagógusoknak!
