A tánc olyan, mint az élet - néha könnyed és lágy, néha lendületes és magával ragadó, van mikor kemény és nagyon nehéz. Sokszor kötelesség a fiúknak, és általában öröm a lányoknak. A VIII.A és VIII.B osztályosok már október óta szombatonként a táncok lépéseit tanulgatták. A hetenkénti szorgos gyakorlás meghozta a várt eredményt. A Koszorúcskán nemcsak tánclépésekből, de tartásból, viselkedési normákból, egymáshoz való viszonyulásból is jelesen vizsgáztak a gyerekek, ezzel a felnőtté válás egyik fokára is egyben feljutottak. Köszönet az Ivančin családnak a nyolcadikosok felkészítéséért, a szülőknek és az osztályfőnököknek a kiváló szervezésért!
Novinky - Újdonságok
Koszorúcska
Szavalóink sikereiről
2017. március 2-án került sor a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny körzeti fordulójára a Zselízi Kultúrotthonban. Az idei megmérettetésen tanulóink jól szerepeltek, s hatan képviselik majd iskolánkat a járási fordulón, amelyre 2017. március 21-én kerül sor Léván.
Eredményeink:
- Goga Vivien: I. kategória, vers 2. helyezés
- Farkas Dezső Alex: I. kategória, próza 1. helyezés
- Karko Laura II. kategória, vers 1. helyezés
- Kovács Kloé II. kategória, vers 3. helyezés
- Melczer Anna II. kategória, próza 3. helyezés
- Vicencz Vivien III. kategória, vers 1. helyezés
Minden versenyzőnek gratulálunk, továbbjutóknak pedig sok sikert kívánunk a következő fordulóra!
Zrínyi Ilona Matematikaverseny
A 2016-2017-es tanévben immár 28. alkalommal rendezték meg a Zrínyi Ilona Matematikaversenyt. A megyei fordulóra 2017. február 17-én került sor iskolánkon. A versenyen 29 tanuló vett részt. A 3-4. osztályosok 25 feladatot oldottak meg 60 perc alatt. Az 5-6. osztályosok szintén 25 feladatot kaptak, de nekik 75 perc állt a rendelkezésükre. A 7-8. osztályosok 30 feladat megoldására 90 percet kaptak.A logikus gondolkodást, a gyors észjárást és egy kis taktikát igénylő feladatsorokat nagy lelkesedéssel oldották a versenyzők.
Floorball kupa - Zselíz
Nem sikerült megvédenie tavalyi első helyezését iskolánk csapatának a már szokásosan a tavaszi szünet alatt megrendezésre kerülő floorball kupán. Szoros küzdelemben, azonos pontszámmal, viszont rosszabb gólaránnyal a második helyen végeztünk, ami szintén nagyszerű eredmény. Gratulálunk a fiúknak, a rendező zselízi szlovák tanítási nyelvű alapiskolának pedig köszönjük a meghívást!
Eredmények:
1. helyezés: ZŠ Želiezovce (12 pont)
2. helyezés: Alapiskola Zselíz (12 pont)
3. helyezés: ZŠ Tekovské Lužany (9 pont)
4. helyezés: ZŠ s MŠ Šarovce (9 pont)
5. helyezés: ZŠ Zbrojníky (3 pont)
6. helyezés: Alapiskola Farnad (0 pont)
Résztvevő tanulók: Behan Zsolt, Családi Dávid, Jóba Kristóf, Lakatoš Jim, Németh Armand, Pásztor István, Pásztor Leonard, Török Viktor
Tompa Mihály Vers-és Prózamondó Verseny iskolai fordulója
2017. február 16-án, csütörtökön zajlott iskolánkon a Tompa Mihály Vers-és Prózamondó Verseny iskolai fordulója. A versenybe 25 tanuló kapcsolódott be. A továbbjutók névsora a „Versenyek” menüpont alatt olvasható.
A továbbjutóknak jó felkészülést és sok szerencsét kívánunk a körzeti versenyen!
Új fényképek a Tompa Mihály Vers-és Prózamondó Verseny iskolai fordulója albumban
XVI. Ferenczy István Képzőművészeti Verseny díjazottjai
I.kategória,1. téma: Tompa Mihály – portré – 12 pályaműből
Šarovecká Dorina VI.
I.kategória, 2. téma: Szülőföldem szép határa – tájkép - 73 pályaműből
Baka Réka V.A
Repka Alexandra V.A
Gratulálunk!
Kedves Szülők, Nagycsoportos Óvodások!
A zselízi Alapiskola 2017. március 17-én (pénteken) nyílt napot tart a leendő első osztályos óvodások és szüleik számára.
Poznaj slovenskú reč – Ismerd meg a szlovák nyelvet!
Iskolánkban 2017. február 10-én került megrendezésre a „Poznaj slovenskú reč“ szlovák nyelvű verseny iskolai fordulója.
A következő eredmények születtek:Karko Laura IV.o. – aranysáv
Klimaj Fanni, IX.B – aranysáv
Szölösi Rebeka, IX.A – aranysáv
A tanulóknak az elért eredményekhez gratulálunk, és a verseny járási fordulóján sok sikert kívánunk!
Tavaszi szünet
Értesítjük a kedves szülőket és tanulókat, hogy a tavaszi szünet 2017. február 20-tól (hétfő) 2017. február 24-ig (péntek) tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2017. február 17. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2017. február 27. (hétfő).
Megérkeztek a Balassi-füzetek
Az anyanyelv ápolására és az identitás megerősítésére szolgáló Balassi-füzeteket kaptak a zselízi Alapiskola alsó tagozatosai. A füzetek Kertész Csilla a Petőfi-program lévai ösztöndíjasa közbenjárásával érkeztek meg. A Miénk a vár című foglalkoztató füzetet elsősorban 7-8 évesek számára állították össze, és játékos feladatokon keresztül ismerteti meg a gyerekekkel az anyanyelv értékeit. Az Ünnepeljünk együtt füzet központi témáját a magyar nemzeti ünnepek képezik. A Kalandra fel füzetet a nagyobbaknak szánták, amely kalandos formában mutatja be a magyar történelmet, illetve a természeti kincseket.
Bátor helytállás a Szép Magyar Beszéd járási versenyén Léván
Sógor Bálint, az V.B osztály tanulója február 10-én részt vett a Szép Magyar Beszéd verseny járási fordulójában, amelyre Léván került sor. A második kategóriában, a főként kilencedikesekből álló 14 tagú mezőnyben nagyon szépen megállta helyét, és ismét bizonyította tehetségét és rátermettségét. Ha most nem is sikerült továbbjutnia, bátor előadásmódjával kivívta valamennyi jelenlévő elismerését.
Gratulálunk, és a továbbiakban sok sikert kívánunk!
Továbbá köszönet a felkészítő pedagógusának Dóka Erika tanárnőnek!
Álarcosbál - alsó tagozat
Az alsó tagozatos tanulók álarcosbálját az osztályfőnökök szervezték az osztálytermekben. Az ötletes jelmezekből idén sem volt hiány, s bizony, lehetetlen lett volna eldönteni, hogy melyikük a legszebb. A tanító néniknek sem az volt a céljuk, hogy az álarcokat összehasonlítsák, vagy netán értékeljék. Céljuk a jó móka és a gyerekek hagyományokra való nevelése volt. Mindez kitűnően sikerült. Köszönet az ügyes kezű édesanyáknak és nagymamáknak az ötletes álarcokért és a SzSz-nek a jutalmakért és a frissítőért. Új fényképek a Álarcosbál - alsó tagozat albumban
Álarcosbál - felső tagozat
A tornateremben igazi retro hangulat fogadta a felső tagozatosok álarcosbáljának résztvevőit. Jóba Kristóf (IX.B), mint Danny, a Grease filmmusical egyik főszereplője, egy fergeteges tánccal alapozta meg a jó hangulatot. Aztán megkezdődött a jelmezek felvonulása. A háromtagú zsűrinek (Sajka Zsuzsanna tanító néni, Meliska József tanító bácsi, Zsigmond István tanító bácsi) nehéz dolga volt, hiszen a sok eredeti, ötletes jelmez közül kellett választani. Baka Zsuzsanna tantó néninek köszönhetően, a korábbi évekhez hasonlóan most is felejthetetlen volt a hangulat. Új fényképek a Álarcosbál - felső tagozat albumban
Sítanfolyam
2017. január 24. és január 29. között ismét megszerveztünk a hagyományos sítáborunkat. Idén sem bíztuk a tanfolyam sikerét a véletlenre. Hat napon keresztül a tavaly jól bevált helyszín, az Alacsony-Tátárban fekvő Heľpa lett 32 zselízi és 5 csekei tanuló ideiglenes otthona. A kiváló hóviszonyok ideálisnak bizonyultak a sízés elsajátításához tanulóink számára. A legtöbb tanuló most állt először sílécen, ennek ellenére a síoktatók segítségével fokozatosan mindenki elsajátította a síelés alapjait. Végül mindannyian baleset nélkül, jó kedvben és szép emlékekkel tértek haza.
Influenza-járvány
A zselízi Alapiska igazgatósága értesíti a tisztelt szülőket, hogy az oktatás 2017. január 25-től (szerda) 2017. január 27-ig (péntek) influenza-járvány miatt szünetel. A tanítás 2017. január 30-án (hétfőn) folytatódik.
Elindultak a síelőink
Új fényképek az Elindultak a síelőink albumban
Szülők bálja
Színültig megtelt a Zselízi Kultúrház nagyterme a hagyományos szülők bálján. A zselízi Alapiskola, a Comenius Gimnázium és a Cimbora Óvoda immár második alkalommal karöltve rendezi meg e több évtizedes jótékonysági rendezvényt. A Kincső Néptáncegyüttes palotással nyitotta meg a bált, majd mezőségi táncokat láthattunk tőlük. A Comenius Gimnázium negyedikes tanulói gyertyás tánccal örvendeztették meg a közönséget, melyet Riedl Regina énekprodukciója követett. A báli mulatsághoz a remek zenéről a Royal zenekar gondoskodott. A tombolasorsolásban gazdára talált a szülők, a helyi szervezetek és a magánvállalkozók által adományozott temérdek sok ajándéktárgy. Ezúton is köszönjük valamennyi kedves támogatónknak, vendégeinknek, a bál összes résztvevőjének és a megvalósításban közreműködőknek a segítséget, az emlékezetes, szép estét! Jövőre találkozunk ugyanitt!
Próbatesztelés a 9. évfolyamban
A Szabványosított Mérések Nemzeti Intézete (NUCEM) próbatesztelést végez a kiválasztott iskolák 9. osztályos tanulói között. A próbatesztelés célja az összeállított feladatlapok nehézségi szintjének felmérése. Iskolánk IX.A, IX.B osztályos tanulóit 2017. február 13-án tesztelik. A tesztelés eredményeiről nem kapunk tájékoztatást.
Tesztelt tantárgyak:
Magyar nyelv és irodalom – 60 perc
Szlovák nyelv és szlovák irodalom – 60 perc
Matematika – 60 perc
Megengedett segédeszközök: számológép, jegyzetlap
Nem megengedett segédeszközök: mobiltelefon, füzet, tankönyv, egyéb segédirodalom
A tesztelés kezdése: 9:00
News archive