Novinky - Újdonságok

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit

Novinky - Újdonságok

        • Mozilátogatás Párkányban
          • Mozilátogatás Párkányban

          • 2014.november 5-én gyönyörű napfényes időben indult a hagyományos 3D mozilátogatásra Párkányba a nagy csapat. A gyerekek nagy érdeklődéssel és izgalommal várták az előadást. Visszafelé még egy gyors uzsonnázás is belefért a Duna partján. Fáradtan, de tele élményekkel tértünk haza.

            Csomor Irén, főnevelőnő

        • Sütőtök-party a IV.B osztályban
          • Sütőtök-party a IV.B osztályban

          • A multikulturális nevelés része, hogy az alsótagozatos angol nyelv tanulása kapcsán a gyerekek más népek és nemzetek kultúrájával, ünnepeivel  is megismerkednek.                                                                                                                Halloween ünnepének alkalmából  2014. okt.29-én a IV. B osztályban teadélutánt szervezett az osztályfőnök.                         Az előkészületek már délelőtt elkezdődtek: kézműves tevékenység, Halloween angol óra, dekorációk készítése.               Délután pedig közösségépítő játékokkal szórakoztattuk magunkat.

            Horváth Csilla, osztályfőnök

        • Tanulmányi kirándulás
          • Tanulmányi kirándulás

          • Az utóbbi évtizedekben jelentek meg azok a napelemek, amelyek a napenergiát közvetlenül képesek elektromos energiává alakítani. A zsebszámológépeken gyakran találkoznak a gyerekek ilyennel. Valódi 320 napelemtáblából álló telepet látogattak meg a  IV.A osztályosok, mely a zselízi vasgyár területén található. A megújuló energiaforrások  jelentőségéről negyedik osztályban természetismeret és honismeret órán tanulnak  a gyerekek.  A kirándulás új ismeretekkel bővítette tudásukat.

            Sajka Mária

        • Értesítés!
          • Értesítés!

          • A Rákóczi Szövetség Beiratkozási Programjának keretében 2014. november 4-én 14:00 órai kezdettel kerül sor a magyar iskolakezdők ösztöndíjainak átadására a zselízi régióban.

            Helyszín: Magyar Ház

             

        • Szállj sólyom szárnyán
          • Szállj sólyom szárnyán

          • Zsapka Attila és Vadkerti Imre Szállj sólyom szárnyán címen koncertezett október 20-án Zselízen. Zsapka Attila költőóriásaink megzenésített verseit adta elő, Vadkerti Imre A Sólyom szárnyán címen megjelent lemezéről adott ízelítőt. Az előadáson kiváló hangulat uralkodott és talán az előadás által fiataljaink  felfigyeltek a versekben és a zenében rejlő páratlan erőre.

        • Csontos Vilmosra emlékeztünk
          • Csontos Vilmosra emlékeztünk

          • A negyedikes tanulók ellátogattak a könyvtárba, ahol megemlékeztek Csontos Vilmosról, legkitartóbb honi költőnkről, aki Garamsallón született, s szinte az egész életét Zalabán élte le. A gyerekek figyelmesen hallgatták Plizgo Sylviának, a könyvtár egyik alkalmazottjának  előadását, aki sok új információval gazdagította a negyedikesek tudását. Bemutatta Csontos Vilmos életét és néhány versével is megismertetett. Szép szerdai délutánunk volt, amit nem szeretnénk elfelejteni.

                                                                                                                                                                                   Sajka Mária

             

        • Idősek napja
          • Idősek napja

          • Ünnepi programmal emlékezett meg idén is az idősek világnapjáról a helyi nyugdíjasok szövetsége a zselízi Művelődési Otthon nagytermében. Az alsó tagozatos tanulóink tánccal köszöntötték az időseket.

             

        • Az aradi vértanúkra emlékeztünk
          • Az aradi vértanúkra emlékeztünk

          •  2014. október 6-án a zselízi Magyar Házban tizenöt lelkes gimnazista félórás emlékműsorral adózott az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tizenhárom kivégzett honvédtisztjének emléke előtt. A megemlékezést Torma Gábor szavalata nyitotta meg, amely után Riedl Regina és Lőrincz Péter történelmi beszámolót tartottak a szabadságharc bukása utáni állapotokról, valamint az aradi történésekről. Ezt követően néhány perces prezentáció segítségével villantották fel a gyásznap eseményeit, ill. az ahhoz vezető történéseket. A műsor végén a Comenius Gimnázium diákjai az alapiskola tanulóival karöltve, néma gyertyagyújtással rótták le tiszteletüket a tizenhárom magyar hős fényképe előtt, majd záróakkordként a Himnusz csendült fel.

             

        • Színházban voltunk
          • Színházban voltunk

          • A Comenius Gimnázium szervezésében iskolánk kilencedikes tanulói  a budapesti Nemzeti Színhában Shakespeare: Szentivánéji álom című darabját nézhették meg. David Doiasvili fiatal grúz rendező friss, a mai korhoz, a fiatalokhoz szóló igazi színpadi álomként vitte színre Shakespeare vígjátékát.

        • Külhoni magyar felsősök éve: sikeres bemutató az Ipoly mentén
          • Külhoni magyar felsősök éve: sikeres bemutató az Ipoly mentén

          • Ipolybalogon folytatódott a 2014 külhoni magyar felsősök program őszi körútja. Október 13-án mintegy háromszázötven diák vett részt az Ipoly Arnold Egyházi Alapiskolában szervezett eseményen. Az Ipoly mente több mint egy tucat iskolája jelent meg az őszi körút ötödik felvidéki állomásán.
            A Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága által támogatott és a Szlovákiai Magyar Pedagógus Szövetség társszervezésében megvalósult programon jelen volt Haraszti Attila nemzetpolitikáért felelős államtitkárságának főosztályvezetője, valamint Pató Mariann területi referens is.
            „A Szlovákiai Magyar Pedagógus Szövetség keresett meg minket, hogy az Ipoly menti magyar tanintézményeket vendégül lássuk a program keretén belül. Ipolyvarbótól Zselízen bezárulva közel kétszáz diák érkezett az iskolánkban" - tájékoztatta a Felvidék.ma-t Molnár Barnabás igazgató. Mint megjegyezte, az ipolybalogi iskola a környék legfelszereltebb tanintézménye, emellett a Nagykürtösi járás magyar közösségének egyik fontos központja. Az SZMPSZ Lévai Területi Választmányával közösen biztosították a program állomásának hátterét.
            Összesen 17 iskola felsősei jelentek meg az előadáson. A Lévai járásból érkeztek Zselízről, Érsekketyről, Nagyölvedről, Nagysallóról, Sáróról, Farnadról, Csatáról, Ipolyszakállosról, Léváról, Palástról és Ipolyságról. Továbbá a Nagykürtösi járás alábbi tanintézményei is jelen voltak: Ipolyvarbó, Csáb, Lukanénye, Ipolynyék, Ipolybalog.
            A budapesti Csodák Palotája Ipolybalogra is elhozta a fizika csodáit bemutató „Utazó fizika show" –ját. Az intézmény két fiatal előadója mutatta be a természettudományi jelenségeket. „A mai nap bemutatója sok fajta kísérletet foglal magába. Foglalkozunk tűzzel, folyékony nitrogénnel. Látványos kísérletekkel próbáljuk bebizonyítani, hogy a fizika érdekes tud lenni" – nyilatkozta Kovács Domicián. Jófejű Anikó hozzátette: a gyerekek nagyon érdeklődőek, bekapcsolódtak a bemutatóba.
            „Nagyon jók az ilyen különórák. Az értelmi sík mellett a diák látja a fizikai jelenséget is. Több bemutatott kísérletet nem is tudunk az osztályterembe bemutatni. Nagy élmény ez a gyerekeknek, mert nem csak hall a dolgokról, hanem látja is. S amit látunk, jobban megmarad az emlékezetünkben" – mesélte Horváth Katalin, az ipolyszakállosi iskola fizikatanára. Elmondta még, a szaktanárok részére is inspiráló volt az előadás. Mivel több olyan kísérletet is láthattak, melyet könnyedén elvégezhetnek az iskolában. Kiemelte, videó felvételekkel próbálják a komolyabb kísérleteket prezentálni. Ezzel is érdekesebbé teszik az órát. Hangsúlyozta, részben a tanórát látványosabbá tevő bemutatók hiányának is köszönhető, hogy kevés diákot ragad meg a fizika. „Biztosan fel tudom használni a gyakorlatban a légnyomást bemutató kísérletet. Ezt én is el tudom készíteni a diákjaim számára" - jelezte végezetül a tanárnő.
            A diákok nagy örömmel kapcsolódtak be az egyes bemutatókba. Érdeklődéssel figyelték a szakelőadók varázslásait. Válaszoltak a feltett kérdésekre. Az előadást követően élményekkel telve, új ismereteket szerezve térhettek haza az Ipoly menti fiatalok.
            Az őszi körút következő felvidéki állomása Tornalja volt. Délután a Kazinczy Ferenc Alapiskolában folytatódott a fizika bemutató.

            Pásztor Péter, Felvidék.ma

        • A zselízi Alapiskola sakkosai és kispályás labdarúgói ismét bizonyítottak
          • A zselízi Alapiskola sakkosai és kispályás labdarúgói ismét bizonyítottak

          • A Felvidéken 2012 után másodszor rendeztek diákolimpiát. A helyszín ezúttal is Dunaszerdahely volt. A selejtezők kilenc régióban zajlottak, ezekbe 50 magyar alapiskola több mint 1000 felső tagozatos tanulója kapcsolódott be. A döntőbe 300-an jutottak be, és atlétikai négytusában, kispályás labdarúgásban, kézilabdában, asztaliteniszben vagy sakkban versenyeztek. Művészeti ágként multimediális alkotások készítése szerepelt a programban....  

            Sakkban Meliska Gabriella (IX.B) és Repka József (VI.B) képviselték az iskolát. Meliska Gabriella aranyérmet, Repka József dícsérő oklevelet vehetett át.   

            Kispályás labdarúgóink az előkelő harmadik helyen végeztek. Gratulálunk!

            Felkészítő pedagógusok: Mgr. Köteles Péter (sakk), Mgr. Duchoň Gábor (labdarúgás)

             

                                                                                                                                

        • Tisztelt Szülők!
          • Tisztelt Szülők!

          • Értesítjük Önöket, hogy a zselízi Alapiskola V.B osztályos tanulójánál (lány) kimutatták a hepatitis A fertőzést (sárgaság). Mivel a betegség fertőző, a  Lévai Regionális Egészségügyi Központ (Regionálny úrad verejného zdravotníctva Levice) elrendelte, hogy az iskolánkban tanuló valamennyi lány (minden évfolyamból) és az  V.B osztályos valamennyi tanuló (fiúk, lányok) látogassa meg a gyerekorvosát. Az egészségügyi központ előzetes tájékoztatása szerint ezek a tanulók tartoznak a veszélyeztetett csoportba, és ők a védőoltást ingyen kapják a gyerekorvosuktól. Az iskola vezetősége kéri a fiúk szüleit is, hogy konzultáljanak gyermekük orvosával, és az kövessék az ő szaktanácsait. Az október 8-i szülői értekezleten  előadást tart Dr. Nagy Andrea körzeti orvos a betegségről. Kérjük, jelenjen meg gyermeke érdekében!

                                                                                                                                                                                     Az iskola vezetősége

        • A műfüves pálya időbeosztása
          • A műfüves pálya időbeosztása

          • A műfüves pálya időbeosztását a zselízi Alapiskola készíti el. A pályát bárki igénybe veheti. Az igényeket telefonon, vagy személyesen lehet egyeztetni.

             NYITVA TARTÁS: előre egyeztetve (legalább 2 nap), igény szerint

             

            Érdeklődni lehet az alábbi telefonszámokon:

               munkanapokon (800 -1530):                  036 7711124

                           munkaidő után:                         0903 715 308, 0904 594 529

        • A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének közleménye
          • A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének közleménye

          •  

            2014. október 3.

             A „Szülőföldön magyarul” nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz támogatást a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 58/2014 számú bizottsági határozata alapján az OTP Bank október 6-án utalja át a jogosult pályázók számlájára.
            Azon pályázók, akik a pályázat benyújtásáig nem nyitottak számlát az OTP Bankban, 2014. október 6. és december 31. között készpénzben vehetik át a támogatást a lakhelyükhöz legközelebbi OTP bankfiókban.
            A megítélt támogatás összege: 55 €
            2014-ben Szlovákiából 47 604 pályázat érkezett be a nevelési, oktatási, valamint tankönyv-és taneszköz támogatásra. Ebből 962 pályázó nem részesül támogatásban, melynek oka határidőn túl beérkezett pályázat, nem jogosult a támogatásra az a pályázó, aki 50-től több igazolatlan órát hiányzott, illetve a hiánypótlásra való felszólítás után sem egészítette ki pályázatát.
            A támogatott és az elutasított pályázók a napokban írásban értesítést kapnak a programot lebonyolító Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségétől.

                                                                                                                                                Jókai Tibor s.k. elnök, SZMPSZ

             

             

        • Kuttyomfitty Társulat -Az eltáncolt cipellők
          • Kuttyomfitty Társulat -Az eltáncolt cipellők

          • Szeptember 30-a a magyar népmese napja. Ez alkalomból tanulóinkat és az ovisokat a magyar népmese egy gyöngyszemével,     Az eltáncolt cipellők mesefeldolgozásával lepték meg a Kuttyomfitty Társulat művészei. A siker nem maradt el. A hálás kis közönség nagy tapssal viszonozta az emlékezetes, vidám pillanatokat.

          • ÖSSZ-SZÜLŐI ÉRTEKEZLET

          • Tisztelt Szülők!

             

            A ZSELÍZI ALAPISKOLA valamint az alapiskola mellett működő SZÜLŐI SZÖVETSÉG vezetése szeretettel meghívja Önt a 2014/2015-ös tanév  össz-szülői értekezletére.

            Időpont: 2014. október 8. (szerda), 1600

            Helyszín: az iskola étterme

            PROGRAM:

            1.       „Zselíz, a jövő generációjának városa” projekt bemutatása és a tanulók körében történt felmérés kiértékelése.

            Ing. Csicsman Diana projektvezető

            2.      Az iskola klímájának ismertetése a szülői kérdőív alapján.

            Ing. Máté Anikó igazgatónő

            1.  A Szülöi Szövetség pénzügyi beszámolója és munkatervének ismertetése.

            Ing. arch. Puksa Andrea a Szülői Szövetség elnöknője

             

            Kérjük, tiszteljen meg bennünket érdeklődésével!

             

            Ing. arch. Puksa Andrea                                                      Ing. Máté Anikó

                 a SzSz elnöknője                                                            iskolaigazgató

        • Biztonságosan az utakon
          • Biztonságosan az utakon

          • 2014. szeptember 8-án délután két órakor rendőr bácsik irányításával ismerkedhettek a napközis gyerekek a jelzőtáblákkal, a kerékpáros közlekedés szabályaival. Az udvaron közlekedési útvonalakat, kereszteződéseket alakítottak ki, ahol a kis rollerjaikkal gyakorolhatták a közlekedés szabályait. A közlekedésre nevelése a nevelőmunkánk része, a tanulók biztonsága pedig elsődleges szempontunk.
             

        • Verbók Noémi  székelyeket üdültető táborban tartott előadást
          • Verbók Noémi székelyeket üdültető táborban tartott előadást

          • Verbók Noémi, 9. B osztályos tanuló  a székely árvákat üdültető táborban, Lekéren  adta elő néprajzi tájegységünket, az Alsó-Garam mentét bemutató  vetítettképes előadását. A tábor 30 erdélyi és 10 felvidéki gyermeket fogadott A Magyar Megmaradásért Polgári Társulás Duna mente és Alsó-Garam mente szervezetének köszönhetően.  Bár a szervezet anyagiakkal segítette az erdélyi gyermekeket, nekünk mindig felemelő érzés velük találkozni, mi is kapunk tőlük erkölcsi értéket , életre szóló élményt, látván büszke nemzeti tudatukat, hagyományaik kincsestárát. 

            NAGY Csilla pedagógus

    • Kapcsolatok

      • Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola, Komenského 1, Želiezovce - Zselíz
      • 0910 522 205, +421 x 367711124
      • Riaditeľstvo - Igazgatóság: 0903 532 850
        Sekretariát - Titkárság: 0910 522 205, +421 x 367711124
        Jedáleň - Étterem: 0918 130 833, 0902 160 260
      • Komenského 1
        937 01 Želiezovce
        Slovakia
      • Ing. Anikó Máté
      • Mgr. Zuzana Sokolová
  • Fényképalbum

    • semmi megjeleníthető adatok