Az idei tanévben második alkalommal szervezett a napközi otthon dunaparti sétával egybekötött mozilátogatást a Párkányi Danubius Moziba.
Novinky - Újdonságok
Mozilátogatás - Párkány
Anyák napja
Május első vasárnapja ANYÁK NAPJA. Erre a kedves ünnepre minden évben lázasan készülődünk. Hetek óta szebbnél-szebb ajándékokat készítünk.
Válogatás a tanulók munkáíból. Kattints a linkre! /watch?v=duTob6vWZ64&feature=youtu.be
A felső tagozatos tanulók sem tétlenkedtek. Prezentáció
Az ünnepnapra szép ruhába öltözve, énekelve, verselve köszöntjük édesanyáinkat, megköszönve nekik mindazt a szeretetet és gondoskodást, mellyel születésünk óta elhalmoznak bennünket.
Tanulmányi séta a komposztáló telepre
A II. és IIII. évfolyamok tanulmányi séta keretén belül május 2-án ellátogattak a zselízi komposztáló telepre.
Honismereti kerékpártúra
Nagy elismerés mindenkinek, (21 tanuló és 4 pedagógus) aki a május 2-án részt vett az egynapos honismereti kerékpártúrán. Kellett hozzá némi állóképesség, ügyesség, de a legfontosabb az akarat. A közel 50 km-s táv egyik állomása Zalaba volt, ahol a tanulók a polgármester asszony vezetésével megtekintették a Csontos Vilmos emlékházat. A túráról mindenki hazaérkezett szerencsésen, igaz defekt miatt akadt, aki autóval ért célba.
Milyen jó lenne ezt többször megismételni!
ÉRTESÍTÉS
Tisztelt Szülők és Tanulók !
Az iskola igazgatósága a 245/2008-as iskolatörvénnyel összhangban 2014. május 9-én (pénteken) technikai okok miatt igazgatói szabadot rendel el.
A tanítás 2014. május 12 - én (hétfőn) folytatódik.
Ing. Máté Anikó
iskolaigazgató
A Magyar Megmaradásért Polgári Társulással kirándultunk
A Magyar Megmaradásért Duna mente és Alsó-Garam mente Polgári Társulás másodszor szervezett kirándulást gyermekeknek, amelyen csatai és zselízi alapiskolások vettünk részt. A cél a dicső magyar múlt és jelen, továbbá a magyar nemzet kimagasló személyiségeinek megismertetése a tanulókkal.
Először a Világörökség részét képező Hősök terén álltunk meg. Megcsodáltuk a Milleniumi emlékművet Árpád fejedelem és a vezérek szobraival, a magyar királyok szobrait, illetve a teret szegélyező híres épületeket: a Műcsarnokot és a Szépművészeti Múzeumot.
Ezután Dabas felé vettük az irányt. A 2004-ben épült sportcsarnokban a Magyar Kupa Veszprém—Fradi női kézilabda-mérkőzésen vettünk részt.
A mérkőzés után a Fradi játékosai ez alkalommal is készségesen állták rohamunkat a fényképezkedésért és aláírásokért. Hírességük, közkedveltségük mellett annyira szerények és kedvesek, hogy örökre szívünkbe zártuk őket.
Hálával gondolunk a Fradi vezetőségére, Kökény Beára és Bognár Lászlóra, akik lehetővé tették számunkra ezen az emlékezetes mérkőzésen való részvételt.
NAGY Csilla pedagógus
Értékes könyvbemutató a zselízi alapiskolában
Kaszmán Zoltán meghívására a zselízi alapiskolába látogatott április 25-én Csáky Pál és Dunajszky Géza.
Máté Anikó mérnök igazgató asszony megnyitó szavai után Dunajszky Géza A kínterhes évek, valamint az Arcok és sorsok című könyvét mutatta be az iskola nyolcadikosainak és kilencedikeseinek. Csáky Pál a Csend és lélek című könyvéből idézett fel néhány érdekes fejezetet. Mindkettőjük érdekfeszítő előadását a tanulók feszült figyelme kísérte.
Az író—olvasó találkozó után nemcsak az igazgatónő és Sokol Zsuzsanna igazgatóhelyettes mondott köszönetet a könyvek szerzőinek, hanem a tanulók is. A gyerekek őszinte nyilatkozataiból megtudhattuk, hogy közülük sokan kedvet kaptak az említett könyveket elolvasásához.Írta: Felvidék.ma
Készült: 2014. április 26.
PRÓBATESZTELÉS
Az iskola igazgatósága értesíti a Tisztelt Szülőket, hogy a kilencedikes és a negyedikes tanulók próbetesztelésen vesznek részt.
Időpont: IX.A, IX.B - 2014. április 29. (kedd), 8:45 - 12:30
Tantárgyak: magyar nyelv, matematika, szlovák nyelv
Időpont: IV.A, IV.B - 2014. május 30. (péntek), 8:45 - 11:30
Tantárgyak: magyar nyelv, matematika
Drámafoglalkozás a rovásírásverseny résztvevői számára
A fényképalbumban a "Drámafoglalkozás a rovásírásverseny résztvevői számára" címszó alatt új képek jelentek meg.
A kiszehajtás hagyományának felelevenítése
Húsvét előtti utolsó tanítási napon a kiszehajtás hagyományát elevenítettük fel a fölső tagozatosok néprajz szakkörös tanulói
A kiszehajtás virágvasárnapi jellegzetes leányszokás. A kisze menyecskének öltöztetett szalmabáb, amelyet énekszóval visznek végig a falun, a mi esetünkben az osztályokon, majd az iskolából a Garamhoz vittük. A folyóhoz érve levetkőztettük, azután meggyújtottuk, és bedobtuk a vízbe.
A kiszehajtás énekeiben szó van a kisze kiviteléről, amely a tél, a böjt, a betegség megtestesítője, és a húsvéti sonka, régiesen sódar behozataláról.
NAGY Csilla, a néprajz szakkör vezetője
Húsvétváró
A húsvéti készülődés jegyében ünnepváró kézműveskedő foglalkozásokon ismerkedhettek a tanulók az ünnephez kapcsolódó hagyományokkal. Pedagógusok és szülők segítségével készültek üdvözlőlapok, hímestojások, papírnyuszik, pamutbárányok.
Ifj. Juhász Sándor, iskolánk volt tanulója, gyerekjátékok és a tánc gazdag eszköztárával hozta közelebb a népi kultúrát a modern világban élő tanulóinkhoz. A felső tagozatos néprajzszakkörösök a kiszehajtás hagyományát elevenítették fel az iskolaudvaron.
Ezután a játszótér egyik díszszilvafáját öltöztettük tojásdíszbe.
A Magyar Költészet Napja
"...Hiszek a versben,-higgy te is,ki
A titkait nem ismered.
Tanuld meg lakatját kinyitni:
Csodát tud művelni-veled..."
Csontos Vilmos
Közösen emlékeztek meg a zselízi Alapiskola tanulói és a Comenius Gimnázium diákjai a Magyar Költészet Napjáról.
Minden verset szerető tanuló és diák választott egy verset, amit felolvasott, vagy elmondott a gimnázium könyvtárában.
Ezután Gál Tamás Villon Faludy György-féle átiratát adta elő tanulóinknak a Zselízi Művelődési Otthonban.
Nárciszok napja 2014
Összesen 122 euró és 55 cent gyűlt össze iskolánkon az idei évben a Rákellenes Liga szervezésében megtartott Nárciszok napján. A sikeres gyűjtés elsősorban az iskola tanulóinak köszönhető.
Köszönjük a IX. évfolyam tanulóinak segítségét.
Ősi tudás 2014 - rovásírásverseny körzeti fordulója
Ősi tudás 2014 - rovásírásverseny körzeti fordulója
A Palóc Társaság szervezésében Zselízen rendezték a X. Felvidéki Országos Rovásírásverseny és Műveltségi Találkozó körzeti fordulóját. A megnyitó ünnepség a művelődési otthonban volt április 11-én.
A megnyitón fellépett a Franz Schubert gyermekkórus Horváth Géza alapító karnagy vezetésével. Az énekkar előadásában meghallgathattuk Csontos Vilmos: Hímes tojások c. versét is, melyet Horváth Géza karnagy zenésített meg, ezzel is megemlékezve a költőről. Bencsík Stefánia IX. osztályos tanuló előadásában pedig „Regős" Sziránszki József: Rovásírás c. versét hallgathattuk meg.
Majd Kepka Márk, Zselíz alpolgármestere köszöntötte a vendégeket és jelenlévőket, és biztató szavakkal bátorította a versenyzőket. Elmondta, hogy legyünk büszkék hagyományainkra, rovásírásunkra, hiszen ezek a valódi értékek.
Egy rövid kisfilm-összeállítással megismerkedhettünk az alapiskola életével. Máté Anikó igazgató üdvözlése és köszönő szavai után Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke nyitotta meg a versenyt. Szavait idézve: „mi nem jöttünk sehonnan, mindig is itt voltunk a Kárpát-medencében és maradunk" – elmondta, miért is fontos az ősi tudás a rovásírás újratanulása és továbbadása. Rovásírásunk bizonyítéka annak, hogy milyen ősi nyelv és tudás birtokosai vagyunk. Ezt követően az alapiskola legkisebbjei Palotást táncoltak.
A nap programja gazdag volt, hiszen összesen 43 versenyző vett részt rajta, a környék iskoláiból, és 4 kategóriában versenyeztek. Az írásbeli és szóbeli verseny után a művelődési otthonban Gál Tamás Villonnal kapcsolatos előadását tekinthették meg a költészet napja alkalmából a C és D korosztályos versenyzők, a legkisebbeknek pedig kézműves- és drámapedagógiai foglalkozásokat biztosítottak. Ebéd után a Schubert Múzeum és a park meglátogatása következett, majd Verbók Noémi és Szalai Zsófia előadása hangzott el a művelődési otthonban.
A továbbjutók névsora:A. kategória: 1. Balla Fanni; 2. Hegedűs Emma; 3. Lángyi Kinga; 4. Kostolánsky KiaraB. kategória: 1. Ónodi Ádám; 2. Dékány Barbara; 3. Gubo Viktória; 4. Hebixer Noémi; 5. Rečka RékaC. kategória: 1. Csecsődi Judit; 2. Romada Diana; 3. Kis Benjámin Mihály; 4. Goda Viktória, 5. Halász AndreaD. kategória: 1 .Turák Krisztián; 2. Kassai Zsuzsanna; 3. Dékány Melánia; 4. Seres Vikória, 5. Vanya Sándor
KÁ, Felvidék.ma
Az Alapiskola igazgatósága köszönetét fejezi ki Ing. Mácsadi Jánosnak a Rákóczi Baráti Társaságnak elnökének, Ing. Csenger Tibornak a Mira Office cég tulajdonosának és egyben az iskolatanács elnökének, a zselízi Alapiskola Szülői Szövetségének anyagi támogatásukért valamint a Comenius Gimnázium igazgatónőjének, pedagógusainak és diákjainak az erkölcsi és szakmai segítségükért.
Pedagógusnap
Régi, szép hagyomány. Sok helyen, sokféleképp ünneplik. Mert ünnep ez, ragyogó. Mi is így gondoljuk. Idén rendhagyó pedagógusnapot tartottunk. Az ünnepi ebéd után az iskola pedagógusai autóbuszba ültek, hogy jót szórakozzanak a Budapesti Operettszínház nagysikerű Ghost musical előadásán.
„Természet gyerek szemmel”
A Szlovák Vadászszövetség Lévai Járási Szervezete képzőművészeti versenyt hirdetett meg az alapiskolák tanulói számára. A díjkiosztó ünnepségén április 1-jén Verbók Noémi (I. helyezés), Gaál Boglárka (III. helyezés), Goda Viktória (a zsűri különdíja) személyesen vehették át a díjakat. A díjkiosztón jelen volt Ivan Gašparovič Szlovákia köztársasági elnöke.
Koszorúcska bállal zárult a tánciskola
A koszorúcska bálon készült képek ezen a linken nézhetők meg.
Régi hagyomány iskolánkon a koszorúcska. A VIII. évfolyamos tanulók önként jelentkezhetnek a tánciskolába. 6 hónapon keresztül a szombati táncpróbákon megismerkednek az angolkeringő, a bécsikeringő, a tangó, a cha-cha-cha, a gife a polka, a csárdás és a salsa alaplépéseivel. A idei tánciskola záróbálján 11 pár mutatatta be szüleinek, pedagógusainak a tanult táncokat.
MÁRCIUS A KÖNYV HÓNAPJA
Ebből az alkalomból az iskolai klub tanulói kétszeri alkalommal a Városi Könyvtár vendégei voltak. Mesét hallgattak, ismerkedtek a könyvtári könyvekkel, tanulták a könyvkölcsönzés lehetőségeit.
Bc.Csomor Irén
Könyvhónapi író-olvasó találkozó N. Tóth Anikóval Zselízen
A Városi Könyvtár meghívására a zselízi alapiskolába látogatott N. Tóth Anikó írónő március 18-án, kedden.
Az író-olvasó találkozó a könyvhónapi „Ki olvas ma nekünk?" című rendezvénysorozat része volt. Az írónővel először a harmadikosok, majd a negyedikesek beszélgettek.
A meseolvasással, énekléssel tarkított összejövetelen a gyerekek közelebbről is megismerkedhettek N. Tóth Anikóval. Az írónő az iskola falai közt otthon érezhette magát, hiszen a régió szülöttjeként, a nagyölvedi alapiskola elvégzése után a zselízi gimnáziumban érettségizett.
hg, Felvidék.ma
A magyar forradalom és szabadságharc ünnepélye a zselízi alapiskolában
A zselízi alapiskola március 14-én, pénteken emlékezett meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményeiről. Az osztályfőnöki óra után a felső tagozatosok átvonultak a helyi művelődési otthonba, ahol először Kepka Márk, a Comenius Gimnázium történelemtanára tartott érdekes, sok képpel, térképpel és internetes mozgókamerás felvételekkel szemléltetett előadást az 1848. március 15-i események helyszíneiről.
Ezt követően minden osztály előadta azt a költeményét, amelyet az elmúlt héten írt a márciusi eseményekről, Petőfiről, Kossuthról. Néhány osztály külön műsorral is készült; a közönség főleg a különös gonddal és szakértelemmel összeállított prezentációkat fogadta nagy tetszéssel, melyeket a tanulók készítettek el.
A március 14-i ünnepi műsornak előzménye is volt: a tanulók napokkal korábban készíthettek el olyan rajzokat, amelyek valamilyen formában az 1848/49-es eseményekhez kapcsolódtak. A rajzversenyt ezen az ünnepélyen értékelték ki. A tanulók több kategória közül választhatták ki a nekik legmegfelelőbbet. Volt, aki portrét festett, mások versillusztrációt készítettek, vagy a kor jellegzetes viseletét vetették papírra. Ezzel még nem ért véget a rendezvény: a tanulók közösen megtanultak néhány Kossuth-dalt.
Végezetül a művelődési otthon előtt álló 1848/49-es emlékmű megkoszorúzása alatt az alsó és felső tagozatos tanulók együtt énekelték el a tanult dalokat és a Himnuszt az iskola Franz Schubert Gyermekkarának támogatásával. A színes műsort Kaszmán Zoltán tanár úr állította össze és irányította.RNDr. Horváth Géza
News archive